Lecavalier a Battleground-dal megint új területekre merészkedik. A fantasztikus szóló- és duett egyveleget Italo Calvino A nem létező lovag című elbeszélése inspirálta. A színpad egyszerre küzdő- és játéktér, ahol folynak a csaták, jelentékenyek és felejthetők, ahol hősök és antihősök mérik össze erejüket, álmaikat és kiábrándultságaikat az őrült és meghatározhatatlan tánc-kavalkádban.

A montreali születésű Louise Lecavalier 18 éves korában, klasszikus- és kortárs tánctanulmányai után találkozott Édouard Lockkal, akivel 18 évig tartott együttműködésük. A szőke táncosnőt fizikai ereje, mesteri előadásmódja és technikája tette a La La La Human Steps meghatározó alakjává, Lock múzsájává. 1985-ben első kanadaiként elnyerte legendás a Bessie-díjat. 1999-ben vált meg az azóta megszűnt, legendás társulattól és indult el saját koreográfusi útján.

Évek múlnak, ám Louise Lecavalier nem szűnő intenzitással élvezi a táncot, a közönség pedig nem szűnő lelkesedéssel és izgalommal nézi őt közben. […] Kétség nem férhet hozzá, hogy Lecavalier tánc iránti szenvedélye állandó, erőteljes, nagyszerű előadásai pedig korszakos jelentőségűek. Finom nemesség és végtelen alázatosság jellemzi őt. Olyan művész, aki teljes mértékben a munkájának szenteli magát. Az egyik vele készült interjúban arról beszél, hogy az idő csak elmélyíti azt a szenvedélyt, ami a tánchoz fűzi őt. Én ebben, ezért élek. Nekem a tánc az élet, a levegő. – mondja.” (Philip Szporer) Nem túl meglepő módon a szenvedély szó, illetve a lenyűgöző jelző szinte minden méltatásban elhangzik a most 58 esztendős táncosnő kapcsán.

Előadások:


  • 2018.04.06., 20:00

  • 2018.04.07., 20:00