A
Művészetek Palotája
és a
Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet
digitális vetítéssorozata, a
Müpamozi
2014 őszi válogatása azt a kérdést veti fel: milyen köntösben jelenik meg a vágy, az erotika és a meztelenség a magyar film történetében? Valóban Erósz mozgatja-e itt a szálakat? Mikor ruhátlanok a nők, és mikor a férfiak? Látunk-e életörömöt ezeknek a filmeknek az erotikus jeleneteiben? Hogyan tud bánni az erotikus próza szövegeivel a film közege? Mi erotikus: a teljes meztelenség, az, ha csak egy árnyék jelenik meg a falon, vagy a harisnyatartóról lassan felhúzódó selyemkombiné? Milyen a szerelmi kultúránk, és hogyan függ ez össze a filmekben megjelenő valóságábrázolással? Mire használta fel a magyar film a meztelenséget az erotikus mozzanatok mellett? Készülhetnek-e ma "szerelmes filmek"?
Réz András
filmklubja többek közt ezekre a kérdésekre keresi a választ.
A Cannes-ban rendezői díjat nyert film koreografált, kollektív táncok formájában jeleníti meg a századforduló agrárszocialista mozgalmait. Liturgikus, mitikus ábrázolásmódjában a tényleges történések elvonttá válnak, a dalokból, táncokból, viseletekből
Jancsó
olyan hagyományt "teremt" a Balaton-felvidéki tájban, amelyben egybemosódnak ősi paraszti és munkásmozgalmi mítoszok. Ebben a lírai absztrakcióban nemcsak a víz, a búza, a vér és a meztelenség, hanem maga a halál is szimbolikussá, "meseivé" válik. A film nagyjeleneteiben a Jancsóra oly jellemző meztelenség rituálisan jelenik meg. Az agrársztrájkok ellen felvonuló katonák előtt a lányok félmeztelenre vetkőznek, galambokkal a kezükben, vállukon. Meztelenségük, mint Jancsónál mindig, kollektív szimbólum, itt éppen az ártatlanságé, a kiszolgáltatottságé, az életé a halált hozó hatalommal szemben.
