kultúra

szerkesztés

Két portré – Mészöly–Pilinszky 100

Mészöly volt korának egyik legeurópaibb magyar írója. Az európai modernizmuseszmény egyik átmentője volt, amikor a szovjet szocialista realizmust jelölte ki mintának a kultúrpolitika. Életműve több világirodalmi irányba is nyitott. Volt köze az egzisztencializmushoz, az abszurdhoz, a francia új regényhez, a mágikus realizmushoz. Tökéletesen beszélte ezek formanyelvét, mégsem sorolható egyik irányzatba sem. Vigyázott rá, hogy csak korának legprovokatívabb művészetével álljon szóba. Mindvégig megőrzött humanizmusához hívta meg a huszadik századi abszurd legnagyobb kísértőit, Kafkát, Camus-t és Beckettet, kisebb kaliberű csábítókat nem tekintett vitapartnernek. Stílusa olyan egyéni volt, alapkérdéseiben olyannyira állhatatos maradt, hogy nyugodtan írhatott homlokegyenest különböző formanyelvek játékszabályai szerint, semmi nem veszélyeztette eredetiségét. Közvetítő szerepét mi sem bizonyítja jobban, mint azok az élvonalbeli, nemzetközi ismertséget elért kortárs magyar írók, akik mesterként, példaként hivatkoznak rá.

A kiállítás legtöbb fényképét Móser Zoltán, Mészöly fotósa és barátja készítette. Fényképei érzékenyen reflektálnak Mészöly műveire: a Volt egyszer egy Közép-EurópaAz én Pannoniám és a Családáradás című könyvek szerves részei, társművészeti dialóguspartnerei.

A címben feltett kérdésre a kiállítás hat pontban válaszol. 

Pilinszky János életműve a mindig megfoghatatlan és jelenlévő, a paradoxonokban megnyíló otthonos és idegen, a nem szűnő hol fényfolt, hol árnyék.

Menekülés és megérkezés emléke, a gyermekszemmel megőrzött veszteség. A hit és a szorongás, a szeretet és a bűnösség egymást érintő, átszövő közelsége, a gyónás, vallomás, tanúságtevés kezdettől jelen lévő mozzanatai. „Haza akartam, hazajutni végül” – írta az Apokrifban, az Egy szép naponban, mondta egy interjúban. Ez a „haza”, ez a vágyott, transzcendens, szobányi, fotelnyi, mégis végtelen „háló”, égbolt ragyog a Pilinszky-terek felett.

A halála előtt két évvel írta: „A mindenség szívszorongatóan teljes, tartózkodó, valóságos, telített, gazdag és csendes. Ennyit tudok már.” 

Kurátorok: Szolláth Dávid (Mészöly), Wirth Imre (Pilinszky) 

Hasonló tartalmak

Admin mode