A telt házas októberi koncert után augusztus 25-én hozza el megnevezhetetlen zenei univerzumát a Quimby zenekar a Budapest Parkba, amely az év egyetlen budapesti koncertje lesz.
Október 5-től láthatjuk a hazai mozikban Reisz Gábor Magyarázat mindenre c. új filmjét, de előtte lesz egy világpremier a 80. Nemzetközi Velencei Filmfesztiválon is. A stáb azt találta ki, hogy szerveznek egy támogatói VAN filmzenekar-koncertet, és a jegyek árából befolyt összeget arra fordítják, hogy a stábból minél többen ki tudjanak menni Velencébe, a filmfesztiválra. Ezen augusztus 22-én vehetünk részt a Marczibányi Téri Művelődési Központban, és több támogatói jeggyel segíthetjük a csapatot.
Augusztus 25–27. között tartják a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztivált, ahol több ingyenes programba is bekapcsolódhatunk. Ilyen például Mörk vagy a Jazzformers Szabó Enikővel és Jónás Gabriellával közös koncertje, vagy a látványos fényfestés a Fő téren.
Az olasz Giorgia „Giolí" Lipari zenész-producer és Assia Nania énekes-dalszerző-DJ több éve zenélnek együtt. Zenéik komplexitását klipjeik izgalmas helyszínválasztása fűszerezi, forgattak már a középkori Andromeda színház romjai között, elhagyatott tengeri öblökben és aktív vulkánok kráterében.
Augusztus 20-án különleges estére készülhetünk a SOLID-ban: a séfek exkluzív ételsorral és egy palack pezsgővel várnak minket a hetedik emeleten, és a finom vacsora mellett tüzijáték teszi igazán ünnepivé az estét.
A nehezen behatárolható stílusú, magyar altert, olasz szintipopot, pop-rockot, indiet megidéző Damara zenekar a fiatalok problémáiról zenél: megfelelési kényszerről, szorongásról, pánikról, szerelemről, félelemről, felnövésről. Augusztus 11-én, pénteken a PONTOON-on hallhatjuk őket.
Idén 15 éve, hogy a Markusovszky térrel tettek egyenlővé egy szuper szórakozóhelyet, a ferencvárosi Kultiplexet. Hiánya ma is élő seb, a Kulti túlzás nélkül a mostani magyar underground keltetője volt, emlékezete még talán önmagát is túlnőtte. A nyár utolsó hetében a hely szellemét idézhetjük meg kiállítással, vetítésekkel, streetart perfrormanszokkal, sok-sok zenével, a régi arcokkal, és azokkal, akik már csak a sztorikból tudják, mi is volt ez a Kultiplex.
Hatalmas szabadtéri mosh- és circle pitekre számíthatunk nyugat felől, hiszen idén együtt tér vissza Budapestre a Beartooth és a While She Sleeps augusztus 15-én, hogy az amúgy is forró nyári melegre rátegyenek még egy lapáttal a Barba Negrában.
A Parno Graszt autentikus cigányzenekar, amelyik azután is meg tudta őrizni tisztaságát, miután igazán népszerűvé vált. Koncertjeiken megelevendik a vidéki kocsma pálinkaleheletű hangulata, zörögnek a szekerek, pörögnek a szoknyák és suhognak a falevelek.
Idén nyáron ismét összegyűlhetünk a Fűszegi Völgyben, hogy közösen zenéljünk, táncoljunk, alkossunk, tanuljunk a Zengető Fesztiválon. A koncertek közt számíthatunk vibráló jazzre és világzenére, törzsi techno szettekre, folktronica live actekre. A közösségi téren workshopok, kézműves foglalkozások várnak, de lesz előadás, színház és izgalmas beszélgetések.
Augusztusban, a hullócsillagok hónapjában kevés jobb természetközeli programot tudunk elképzelni, mint egy sötét, fényszennyezéstől mentes helyen kémlelni az eget. 11-én és 12-én SUP-ot ragadhatunk, és kievezhetünk az Egyfás-szigetre még naplementében, majd gitározás, tűzrakás és szalonnázás mellett pihenhetünk meg. Ott is alhatunk – ez esetben napfelkeltében evezünk vissza a Római partra, de éjfélkor is lesz lehetőségünk elhagyni a helyszínt.
Babarozók lepik el a Turbinát augusztus 12-én, amikor egy afterbulival és kis nosztalgiával emlékeznek az idei Babar Fesztiválra. Ha valamiért nem tudtunk részt venni a júniusi eseményen, most a fővárosban kóstolhatunk bele a hangulatba, hogy eldönthessük, megvesszük-e már a 2024-es fesztiválra szóló jegyeket.
Palya Beát a különböző, ősi népek zenéi inspirálják, mégis, leginkább saját szerzeményeit énekli, önmagát dalokba gyúrva halad egy belső úton. Az énekesnő a magyar zenei színtér egyik nélkülözhetetlen és jellegzetes alakja, Prima-díjas és kétszeres Artisjus-díjas előadóművész, dalszerző, előadó és tréner. Idén, augusztus 5-én az Életöröm és a LéleKzet című koncertek után visszatér a Városmajori Szabadtéri Színpadra, és azt ígéri, Csillagvágta című műsorában zenésztársaival régi és új dalokat is elővesz a repertoárból. Számít arra, hogy a közös éneklés és a zene segítségével közönségét ki tudja szakítani a hétköznapokból.
Idén második alkalommal, augusztus 8-án – a legendás észak-macedón énekes, Esma Redžepova születésnapján – rendezik meg a Cigány Dal Napját, mely a sokszínűséget ünnepli cigány és nem cigány művészek részvételével. Budapesten a Kobuci Kertben koncertezik az Uljana Quartet, a Romengo, Fanfare Complexa és a Cimbaliband.
A 2000. augusztus 5-i bemutatkozó Sziget-fellépése óta eltelt huszonhárom évben rengeteg dolog történt a Hiperkarma háza táján: a Bérczesi Róbert gitáros-énekes-dalszerző által alapított és vezetett zenekar az elmúlt bő két évtized során a legmagasabb csúcsoktól a legmélyebb bugyrokig gyakorlatilag minden létező és képzeletbeli helyet megjárt, amerre csak egy igazságkereső rockzenekar megfordulhat. Augusztus 5-én ezt ünneplik meg a Kobuci Kertben, egy születésnapi koncerttel, amikor egy dalpremier is bemutatkozik, Úgy hallgatnálak címmel.
A Füvészkert kétnapos gitárfesztiválnak ad otthont augusztus 4-én és 5-én. Az eseményen a szóló akusztikus gitár nemzetközi és hazai jeles művészei lépnek majd színpadra, mindkét este három-három előadó. Pénteken Marc Perin, Légrády Péter és Tom Lumen érkezik, szombaton Stano Pocaji-t, Papp Sándort és a Crossing Stringset köszönthetjük.
Sallai Dénes Bálint, művésznevén Dé:Nash magyar énekes, rapper, zeneszerző, dalszövegíró, aki augusztus 4-én, pénteken, az új helyre költözött Kertemben koncertezik.
Az YBL pop célja, hogy izgalmas, a nagyközönség számára ritkán hallható könnyűzenei produkciókat hozzon a Várkert falai közé. Augusztus 3-án két fiatal tehetség mutatkozik be, kristoaf és ajsa luna.
A Csille fesztivál a hazai melankólikus zenei előadóknak, dalköltőknek és az erre fogékony közönségnek szándékozik az erdő közepén egy találkozási teret biztosítani. A fesztivál idén debütál, s a szervezők azt remélik, hogy a Pilis hegyeinek ereje találkozik a dalok gyengédségével. A fellépők a Lázár tesók, Balla-Cz.K (Platon Karataev duó) és a Kollár Klemencz Kamarazenekar lesznek.
Az Architects az egyik legismertebb brit metalcore csapat, akik minden egyes albumukkal képesek meglepni rajongóikat. Csakúgy, mint legutóbbi The Classic Symptoms Of A Broken Spirit című lemezükkel is tették, amellyel nem féltek lesöpörni mindent, amit az emberek eddig a bandáról hittek, és olyan fontos témákat dolgoztak fel, mint a mentális egészség és a démonaikkal való küzdelem.
A 30Y egy 2000-ben alakult pécsi rockzenekar. Több mint 20 éve meghatározó szereplői a hazai könnyűzenei klub és fesztiváléletnek, évente nagyjából hetvenszer lépnek színpadra. Az elmúlt huszonkét évben megjelent 11 nagylemezük, tucatnyi online terjesztett független hanganyaguk, több mint 20 videoklipjük. Július 29-én, szombaton a Budapest Parkot töltik meg, a vendég pedig a Lázár tesók lesznek.