Rendhagyó karácsonyi művészeti aukcióval
rukkol elő a járványhelyzetben a Nemdebár. A karácsonyi ajándékvásárlási
lehetőséggel összekötött helyszíni és online tárlat a kiemelkedő művészek és a
bár számára is könnyebbé teheti a korlátozások időszakának átvészelését.
A Nemdebár eddig is másképp gondolkozott,
cselekedett és működött, és ez a járványhelyzetben is így van. Az első
felkapott szórakozóhely volt, amely felelős magatartást tanúsítva azonnal
bezárt, és tesztelési lehetőséget biztosított a dolgozóinak. Most megint saját úton járnak. Vendégeik
jelentős része a művészet világában éli mindennapjait, így a mostani
korlátozások nem csak a bárt, hanem őket is érintik. Ebből a helyzetből
próbálnak közösen kiutat találni. Az említett művészek – Kis Varsó, Mátrai Erik, Sugár János, Bolla Szilvia, Kiss Adrián,
Murányi Mózes, Petrányi Luca, Kis Judit, Prieger Zsolt – műtárgyakat ajánlottak
eladásra, amelynek a Nemdebár alkalmi galériaként időszakosan teret biztosít. A
műveket online aukció keretében értékesítik, de az alkotások a COVID-szabályok
betartása mellett személyesen is megtekinthetőek a Nemdebárban december 17-ig.
Szabadidő
Szobanövények gondozása workshop
2024. október 27., vasárnap
A Plante. október 27-i workshopja segít minden lelkes növényvásárlónak abban, hogy növényeik hosszú és boldog életet élhessenek.