A norvég pop fenomén, a Kakkmaddafakka március 11-én végre visszatér Budapestre! A zenekar végre pótolja tavaly elmaradt klubkoncertjét, ráadásul vadonatúj, Diplomacy című új lemezüket is hallhatjuk tavasszal a Dürer Kertben. 

A Kakkmaddafakka üdítő, indie-pop zenéjével 2011-ben bemutatkozó albumával szinte egyből a legnagyobb fesztiválok színpadjain kezdte. Azóta pedig eléggé belehúztak a dalgyártásba, 2016-ban és 2017-ben is új dalokkal izzították be Európa táncparkettjeit, most pedig a tavasszal megjelent Diplomacy a soros, hogy megismertessék a nagyvilággal. A csapatot a kezdetektől fogva az egyik legerősebb színpadi produkciónak tartják hazájukban.

Címkék