A Farkas Gábor által életre hívott I. Távol-Keleti Komolyzenei Fesztivál Japán gazdag zenei kultúráját mutatja be. Szeptember 4-én a Magyar Zene Házában japán kortárs zenei koncerten és előadáson vehetünk részt.
 
Amikor 1989-ben megszűnt a kétpólusú világ, Toru Takemitsu, az akkor még élő, legendás japán zeneszerző ekként írt egy kortárs zenei folyóirat hasábjain: „A művész feladata, hogy hidat képezzen (...). Egy japánnak, hogy tanuljon a nyugattól, és minden nyugatinak – európainak és amerikainak –, hogy megbecsülje a keleti kultúrát. Legyen ez bármilyen nehéz és komoly feladat, nem tolhatjuk el magunktól.” Takemitsu mellett két másik komponista-generáció is megjelenik ezen a koncerten. Miho Hazama harmincas éveiben jár, egyaránt otthonos a klasszikus és a zenekari jazz műfajban, korábban Charlie Parker-jazzdíjjal jutalmazták és Grammy-díjra jelölték. A Suntory Zenei Díjjal kitüntetett Toshio Hosokawa, akinek négy évtizedet felölelő életművében Shakespeare-feldolgozás és Hiroshima áldozatai előtt tisztelgő darab is található, 1955-es születésűként lassan a japán zene vitathatatlan tekintélyévé érik. Műhelyéből három rövid darabot, köztük egy zongoratriót hallhatunk.

Címkék