Händel 1741-ben mindössze huszonnégy nap alatt komponálta legismertebb művét. A zeneszerző 1741 novemberében utazott Dublinba Devonshire hercegének, Írország kormányzójának meghívására, és a Messiást 1742. április 13-án mutatta be egy újonnan megnyitott koncertteremben. A mű első alkalommal jótékonysági céllal szólalt meg. Burney a következőket írta róla: „E szent oratórium, ahogyan eleinte nevezték, mivelhogy szövege teljes egészében a Szentírásból származik, a közönségnél igen nagy tetszést aratott, ezért Händel a legtisztább jótékonyságtól indíttatva arra a dicséretes elhatározásra jutott, hogy a Messiást minden évben előadja az árvaház javára. S ez így is történt élete végéig…” Egy napjainkban közölt statisztika szerint a Messiás magasan a leggyakrabban elhangzó zenemű, hol korhű hangszereken, hol modern hangszerekkel, népesebb kórusokkal, vagy éppen Mozart átiratában. Bárhogy is, de a közönség számára mindig ünnep ezt a történetében és zeneiségében egyaránt szent oratóriumot hallani.

Közreműködik:

  • Jónás Krisztina, Ducza Nóra (szoprán)
  • Bakos Kornélia (alt)
  • Kéringer László (tenor)
  • Jekl László (basszus)
  • Kodály Kórus Debrecen (karigazgató: Kocsis-Holper Zoltán)
  • Savaria Barokk Zenekar
Vezényel: Németh Pál

Címkék