Rainer Werner Fassbinder Berlin, Alexanderplatz c. alkotása a 20. század végi filmművészet jelképévé vált, és sokan Fassbinder nagyszabású, a humanitásról szóló látomásának tekintik. Ez a filmsorozat egy olyan könyv adaptációja, mely – ahogy a rendező fogalmaz – beleivódott a szellemébe, a húsába, a testébe és a lelkébe. A filmeposz 1979-80-ban eredetileg a televízió számára készült, majd 2006-ban nagy körültekintéssel digitálisan restaurálták.
A Berlin, Alexanderplatz olyan film, melynek cselekménye, minden fő- és mellékmotívumával nem foglalható össze adekvát módon, éppúgy, mint a regényé sem. A tartalom nem is olyan fontos Fassbindernek, az csupán „durva kis epizódok sorozata, melyek mind helytállnának a legobszcénabb bulvárlapok legeslegobszcénabb híreiként“, fogalmazott a rendező. Sokkal fontosabb, hogy hogyan viszonyul alakjaihoz a szerző: látja, hogy az emberek legócskább cselekedeteiben is a gyengédség iránti vágy mutatkozik meg, hogy az erőszak csak a szeretet egy másik formája; hogy az emberek, akik egyáltalán bármiféle viszonyba bocsájtkoznak egymással, mindig sebeket ejtenek egymáson. A Berlin, Alexanderplatz szervesen illeszkedik Fassbinder életművébe, annak ideiglenes lezárása, mely egy nagy talán túlságosan is nagy erőfeszítés eredményeként jött létre.
A Goethe Intézet a vetítéshez kapcsolódóan egy online beszélgetést is szervez Király Edit irodalmár és Stőhr Lóránt filmtörténész részvételével. Moderál: Lányi Dániel.
