A Erdőfű tagjai mind elkötelezett hívei a Kárpát-medencei népzenei hagyomány hiteles előadásának, táncházakban és koncerthelyszíneken egyaránt. A zenei műhelynek is tekinthető kezdeményes célja, hogy átfogó képet adjon a magyarlakta területek és a velünk együtt élő etnikumok vonós népzenéjének sokszínűségéről, az adott vidék vagy falu sajátosságait tartva szem előtt. A zenei társulás ars poeticája elmélyült szakmai tudást és specifikus hangszerismeretet igényel egy-egy tájegység zenei hagyományaira nézve, ezért fontos szempont, hogy az Erdőfű tagjai külön-külön is kellő tapasztalattal és tudással rendelkeznek a hangszeres népzene megszólaltatásában. Előadásuk lehetőséget teremt arra, hogy a közönség megtapasztalhassa a Kárpát-medencei népzene egyedülálló hangzását a különféle hangszeres felállások és a sajátos játékmódok tekintetében. A műsoraik során előkerülő hangszerek – hegedű, kontra és brácsa, nagybőgő, cselló, ütőgardon, furulya, harmonika, citera – rendkívül változatos megszólalást eredményeznek. A zenekar első lemezének bemutató koncertjére február 6-án, 20 órától, online kerül sor a Fonó Budai Zeneház közreműködésével.

Címkék