Az immáron 11. alkalommal megrendezésre kerülő
Design Hét

Budapest
fókuszában a mindennapi életünket egyre inkább átható technológia, az
internet
, az oko
s eszközök használatának általános elterjedése, és ezeknek a design számos területére gyakorolt hatása áll. Az
Átvitt Értelem 
szlogen jegyében a fesztivál programadó rendezvényei elsősorban a
formatervezés
és a
technológia
kapcsolódási pontjait, lehetőségeit, legújabb eredményeit, aktuális kérdéseit mutatják be, esettanulmányokkal, előadásokkal, gondolatébresztő beszélgetésekkel.




Folytatva az elmúlt években nagy népszerűségnek örvendő kezdeményezést, 2014-ben a
Holland Királyság lesz a fesztivál díszvendége. 




A hazai design szakma egészét megmozgató, széles közönséget vonzó eseménysor keretében idén is sor kerül a
Design Hét Budapest saját szervezésű programjaira
: a nemzetközi és hazai anyagot felvonultató
nyitókiállítás
a fókuszba állított témát járja majd körül, de lesz
Nyitott

Stúdiók
, vásárlási akció, miközben a
Design Túrák és a gasztro programok
sora is folytatódik. Természetesen ez alkalommal sem múlhat el a fesztivál
sztárdesigner
vendég nélkül, és a hazai design szakma legrangosabb díjait (
Magyar Formatervezési Díj
, Design Management Díj) 2014-ben is a fesztivál keretén belül adják át. 




Idei újdonság, hogy a
Design Terminál
szervezésében megvalósuló, itthon és az országhatárokon túl is széleskörű ismertségnek örvendő 
Central European Fashion Days
 programjaira, köztük a Gombold újra! pályázat, a közép-európai divattervezők egyik legrangosabb megmérettetésének eredményhirdetésére és nagyszabású divatbemutatójára is a Design Hét Budapest nyitóhétvégéjén kerül sor.