Keresés EN
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

Műsorokkal ékesített karácsonyi bállal hangolódhatunk az ünnepekre december 16-án a Marczibányi Téri Művelődési Központban. A Borsa együttes adventi koncertjében a Kezdettyitől végzettyéig című, az egyházi évet körüljáró albumának anyagából válogat. Összeállításaikkal egyensúlyt teremtenek az egyházi témájú moldvai népénekek és a világi zene, a talán kevésbé ismert szakrális tematikájú énekek és a táncházas közönség által kedvelt hangszeres dallamok között. Rajtuk kívül ott lesz még a Somos, Szigony együttes, és hallhatjuk a Fanfara Complexát is játszani.

Cimkék

Hasonló tartalmak

Advent a Hegyvidéken

A Hegyvidék adventi vására széles portéka-kínálattal, családi programokkal, koncertekkel, helytörténeti sétákkal, adventi gyertyagyújtással várja a látogatókat.

Duna Művészegyüttes: Héttorony táncszínházi előadás

December 28-án Makovecz Imre emlékére készült Héttorony című előadásával lép a Nemzeti Táncszínház színpadára a Duna Művészegyüttes.

Kultúra

Fűri Judit előadása a Városmajori Jézus Szíve-templomban

Fűri Judit üvegművész–restaurátor december 2-án a Városmajori Jézus Szíve-templom díszüvegablakainak restaurálásáról és rekonstrukciójáról tart izgalmas előadást.

Neked ajánlott

A