éjszakai élet

szerkesztés

Braids (CAN), Belau

Program adatai

Először játszik Budapesten a kanadai pop/art-rock formáció, az immáron több mint 10 éves Braids. A függetlenségét a kezdetek óta őrző együttes magját alkotó három tag tinédzserkora óta együtt zenél, jelenlétük töretlen. Jelenleg Montrealban dolgoznak, turnéztak már több kontinensen, és végre Magyarországra is eljutnak. Utoljára 2015-ben adtak ki nagylemezt, ami alapján joggal feltételezhetjük, hogy a koncertjükön megjelenik majd a következő albumuk anyaga is.

A kanadai csapat előtt a hazai Belau lép fel. Végtelenül úszó szintetizátortémák, álmodozó visszhangok, simogató énekek: így lehetne röviden összefoglalni a zeneileg egyébként sok forrásból merítő formáció világát.

Hasonló tartalmak

Admin mode