Szécsi Böbe budapesti énekes-dalszerző-producer szóló projektje a BÖBE 2019 májusában indult útjára. A maga által bittersweet-pop, azaz keserédes popként definiált műfajban alkotó énekesnő dalait saját maga írja és hangszereli. Hangzására a minimál elektronika, mély sub-basszusok, dallamos loopok jellemzőek, vokál szólamokkal fűszerezve. A projekt élő felállása 2020 nyarán debütált a Halott Pénz előzenekaraként, azóta játszottak már a Margaret Island, valamint a brit Alfie Templeman előtt, de megfordultak a SZIN, Művészetek Völgye és a Liveruope fesztivál színpadain is.
 
2020 februárjában megjelent négy számos, koncepcionális debütáló EP-je és több kiadott kislemez után február 25-én jelent meg debütáló albuma, poïsoned paradïse címmel amin 9, az énekesnő által írt és hangszerelt dal hallható. A Turbinában ezek a dalok mellett néhány, korábban megjelent BÖBE dalt is hallhatunk, a koncert előtt pedig Paperdeer warmup szettjével hangolódhatunk majd.

Címkék