A 2015-ben alakult Belau duó (Kedves Péter, Buzás Krisztián) világában az elvágyódó és örökké reményteli hangulat találkozik az aktuális elektronikus zenei alapokkal. A zenekar üzenete egyszerű: próbáljunk meg kiszakadni a hétköznapi nyüzsgésből és igyekezzünk megélni a pillanatot. Ennek megfelelően a cél, hogy a zene hatására belső utazásra induljon a hallgató, olyan reményteli és napsütötte helyekre, ahol ki tud kapcsolni és képes meglelni a harmóniát, ahol önmagába és a gondolataiba merülhet.

Az inspiráció pedig állandó. A természet legalapvetőbb elemei, melyek közül számukra a legfontosabb a végtelen tenger és annak ereje. A zenekar harmadik albuma 2023-ban jelenik meg, az apriori című anyag élő bemutatója a Zene Házában lesz november 3-án, az est során fellép még az art-popos Maluridé trió is.

Újra jön a We Love Kuponhét október 28. és november 14. között!

Első kuponhetünk sikerén felbuzdulva folytatás következik: most ismét különleges kedvezményekben és ajánlatokban részesülhettek, új kuponoldalunk bemutatásával. Ezzel szeretnénk meghálálni, hogy olvastok minket. A résztvevő helyek között találtok éttermeket, pékségeket, bisztrókat, pizzériákat és bárokat is.

Részleteket ezen a linket találtok, felfedezésre fel!

hirdetés

Címkék