Immáron 25. alkalommal rendezik meg a  Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált, a nemzetközi könyves világ jegyzett eseményét, a térség meghatározó szakmai és kulturális fórumát.

A fesztivál a Millenárison, igényes környezetben, könnyen megközelíthető, központi helyen, még korszerűbb és szebb kiállítóterekkel várja a látogatóit.

A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál hagyományosan vendégül látja a világ legrangosabb íróit, költőit, akik közül a díszvendég veheti át Budapest Főpolgármesterétől a Budapest Nagydíjat.

Évről évre díszvendégként mutatkozik be egy-egy ország, régió kultúrája, irodalma, könyvkiadása. Eddig Lengyelország, Csehország, Olaszország, Franciaország, Németország, Oroszország, Spanyolország, Kanada, Kína, Románia, Izrael, az Európai Unió, Észak-Európa országai és Törökország fogadták el a fesztivál meghívását. A 2017-es könyvfesztivál díszvendégeként a Visegrádi négyeket köszöntöttük Budapesten. 2018-ban pedig Szerbia mutatja be kortárs irodalmát és kultúráját.