Szabadidő
Fagyos az idő, irány a Pálmaház!
Tudunk egy helyet, ahol egész évben forróság van, magas a páratartalom, és ahol órákig időzhetünk a januári hidegben is.
Tudunk egy helyet, ahol egész évben forróság van, magas a páratartalom, és ahol órákig időzhetünk a januári hidegben is.
Nincs két egyforma hóember, így egyiküknek sincs hasonló története sem. Mit mesélnek a budapesti hófigurák?
Hideg lesz hétvégén, úgyhogy jó érzékkel két olyan filmfesztivált is szerveztek Budapestre, amely minden bizonnyal becsábítja az embereket a fűtött moziba.
Az itthon alig ismert téli csapatsportág megannyi sorstársához hasonlóan mostoha körülmények között próbál eredményeket elérni. Mindezt nem akármilyen bravúrral teszi.
Méregteleníteni egy buszban, és az ablakon át bámulni a dunai kilátást, miközben kint hasítanak a mínuszok. Ezt most januárban ismét megteheted, a Valyo jóvoltálból.
Az egyik leginkább várt budapesti kiállítással és az év első komolyabb futóversenyével érkezik a hétvége, no meg a szokásos bulikínálattal.
2016-ról már most lehet tudni, hogy jó néhány jelentős eseményt tartogat számunkra. Összegyűjtöttük a szerintünk legérdekesebb budapesti programokat.
Egy dolog közös az előttünk álló hétvégére ajánlott programokban: a várható hidegre való tekintettel valamennyi esemény a négy fal között zajlik.
Kevés olyan sportág létezik, amelyet ha a kanapéról felállva, a semmiből elkezdesz, viszonylag hamar akár egy országos bajnokságon is találhatod magad. A curling ilyen.
Új év, új remények és új programok – méghozzá nem is akármilyenekkel startol a 2016-os esztendő.
A hétvégi bulik akkor sem maradnak el, ha egy csatakos szilveszteri parti utánra esnek.
Még javában tart a téli szünet, megnéztünk egy helyet, ahol a budapesti gyerekek vígan eltölthetik az időt. Teszteltük a játékokat is.
Matuska és Stallone neve napja alkalmából összegyűjtöttünk sok-sok programot, hogy méltóképpen búcsúztathasd az óévet.
A december 24-ét meghagyjuk a családnak, de 25-től már szivárognak a karácsonyi jellegű hétvégi programok.
Ha az utolsó karácsony előtti hétvégét nem bevásárlással töltöd, akkor ajánlunk egyéb lehetőségeket.
Összegyűjtöttünk néhány olyan eseményt, legyen az vásár (nem tipikus adventi), koncert vagy buli, amelyek tematikájában vagy dátumában a közelgő ünnephez kapcsolódnak.
Egy rénszarvasszán sebességével közeleg a karácsony, ami azt jelenti, hogy a hétvégi programok tetemes része az ünnephez kapcsolódik.
Nyílt pályázatot írtak ki a 2024-es nyári olimpia kisarculatának megtervezésére. Az első helyezett automatikusan elnyeri a nagyarculat tervezésének jogát is.
Hétvégi programajánló, sok olvasó barátja. Bulit, koncertet, fesztivált rejteget a zsákja. Amerre jár vasárnapig, eseménnyel megtelik.
A 2016-os évben több olyan fejlesztés jöhet, ami radikálisan jobbá teszi a budai bringautak hálózatát.
Idén sem az Eiffel téren, sem a Westend tetején nem fogunk tudni korcsolyázni, de cserébe új korcsolyapálya nyílt a Hunyadi téren.
A legjobb decemberi koncerteket, bulikat, fesztiválokat, színházi előadásokat, kiállításokat és sportrendezvényeket válogattuk össze.
Idén nem maradtok karácsonyi ajándékeső nélkül, hiszen igazán sokszínű meglepetéseket nyerhettek, ha használjátok a #wlbxmas Instagram hashtaget.
Annyi izgalmas és változatos program jut november utolsó hétvégéjére, hogy nem az volt a nehezebb, hogy mit tegyünk bele a válogatásba, hanem hogy mit hagyjunk ki.
Túrázni nem csupán az erdőben vagy a Budapestet körülölelő hegyekben lehet. A Teljesítménytúrázók Társasága a főváros kevésbé ismert helyeire is szervez kirándulásokat.