shopping
Óriási biokávézó és -üzlet nyílt a belvárosban – Born 2 Bio
A Kertész utcai Born 2 Bio, egy biobolt és egy biokávézó keveréke, ahol közel 1200-féle terméket vehetünk.
A Kertész utcai Born 2 Bio, egy biobolt és egy biokávézó keveréke, ahol közel 1200-féle terméket vehetünk.
Újévi fogadalom, tudatosabb és egészségesebb élet, több pihenés, elhagyott cigaretta és alkohol. Még mit nem!
A Budapest Air egy teljesen dinka ötlet, mégis van benne valami nagyon szerethető. Talán az, hogy valaki meg merte csinálni a gyerekkori álmát.
A Heineken által megkérdezett fiatalok 97 százaléka szerint a túlzott alkoholfogyasztás nem menő.
Balázs Lillával beszélgettünk, akinek neve gyakorlatilag egyet jelent az általa alapított ékszermárkával, a Balillával.
Nem sarki, de fűszeres: egy kis Károly körúti üzletben a legjobb minőségű ízesítőkre bukkantunk.
Elkezdődött a Budapesti Közlekedési Központ legújabb fejlesztésének, a RIGO-nak, azaz az elektronikus jegyrendszernek az előkészítése.
Nem könnyű az év első napja, ha az előző esti buli jól sikerült. Úgy döntöttünk adunk néhány tippet a túléléshez.
A Printások egy újdonsággal rukkoltak elő: kiadtak egy új anyagot, amely a Budapesti fürdőket illusztrálja és összefoglalja történetüket is.
A karácsonyi adománygyűjtések és a december 18-i Star Wars VII premierje kapcsán meglátogattuk az 501-es Légió magyarországi helyőrségét.
Találtunk egy kedves bazárt a Bálna alagsorában, ahol nem csak könnyen mozdítható dekor holmikat vásárolhatunk, hanem akár gyönyörű antik bútorokat is.
A Monocle londoni magazin felfigyelt az egyre jobban előtérbe kerülő magyar divattervezőkre, és Budapestre jött, hogy forgasson egy videót a fejlődő magyar divatvilágról.
A családi kézben lévő vállalkozás a legrégebbi cukrászdinasztia az országban. Lassan másfél évszázada látják el süteménnyel a budapestieket.
Nem könnyű eligazodni a rengeteg ajándékgyűjtő és adományozó lehetőség között, így úgy gondoltuk, hogy besegítünk egy kicsit.
A Pecsa bezárása miatt sajnos a Bolhapiac kilakoltatás áldozata lesz. Ellátogattunk, hogy újra átéljük az alkudozás élményét. Jó híreket is kaptunk.
Az Anaptár hatalmas utat járt be, többek között elnyerte a világ egyik legfontosabb designdíját is.
Fényfestéssel és a karácsonyi szezon legnagyobb street food kínálatával várnak a Bazilikánál, a Four Seasons Gresham-palotában pedig stílusos adventi programmal.
Ötödik alkalommal állítják ki a legmenőbb edzőcipőket és utcai viseleteket a Kicks R Good szervezői, most az Anker't lesz a találkozópont.
A Kortárs Építészeti Központ a 10. születésnapja alkalmából saját amerikai IPA típusú kézműves sört készített, amely az egyik legszebb ital most a városban.
Megduplázódott a Wesselényi utcai BP Shop üzlettere - benéztünk hozzájuk.
A Wild Flower Bar a természet vadságát igyekszik visszacsempészni a hétköznapokba koszorúikkal és vadvirágos csokraikkal, és most megnyitották első pop-up boltjukat.
Egy Váci utcai, műemlékvédelem alatt álló épületben, négy szinten rendezkedett be a Príma-üzletlánc egy különleges egysége. Bejártuk a borospincétől az étteremig.
A három fiatal alkotta csapat építészeti szemlélettel tervez látványos installációkat, egyszerű tárgyakat és stílusos bútorokat.
Az új közösségi bankfiók szokatlan, mégis kellemes környezetben nyílt meg a Kossuth tér és a Jászai Mari tér között, a Balassi Bálint utcában.
Gasztronómiai- és iparművészeti termékekkel, ünnepi műsorral, gyermekfoglalkozásokkal vár a Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren.