A Remete-szurdok a Budai-hegységben, Máriaremete és Remeteszőlős között terül el. Ha Hűvösvölgyből közelítjük meg az 57-es busszal, útba ejthetjük az 1899-ben épült Máriaremetei kegytemplomot is, amely a környék népszerű zarándokhelye. Többféle túraútvonal indul innen, de nekünk az országos kéktúrára kell rátérnünk, hogy elérjünk a szurdokon át kanyargó tanösvényhez. Az útvonal fő látványossága a Remete-barlang, amely a pálos rend feloszlatása után ideköltöző remetéről kapta a nevét. Az ösvény végén Remeteszőlősre jutunk ki, ahol érdemes megkeresni a verselő telefonfülkét. A kagylót felemelve Örkény István műveit hallgathatjuk meg Hegedűs D. Géza, Mácsai Pál és más híres színészek előadásában. Az ötlet egyébként a Ballada a költészet hatalmáról  című egypercesből származik, amelyben a sétáló telefonfülke a budai hegyekben talál új otthonra, kagylójából pedig egy verset lehet hallgatni. A közelben található még a Vivaldit játszó zenélő ivókút, egy könyvmegálló és a mezítlábas ösvény is, szóval igazán kellemes hely a pihenésre. Innen visszasétálhatunk a szurdok bejáratához, de ha kalandvágyó hangulatban vagyunk, tehetünk egy körsétát is a hegyen. Itt már emelkedők és kisebb sziklatömbök nehezítik a járást, de cserébe pazar kilátás lesz a jutalmunk.
 

Címkék