A Pilisszentiván határában fekvő Jági tanösvény tökéletes kirándulóhely, ha egy vadregényes, mégis egyszerű túrára vágyunk. Bár vannak felfelé vezető utak, amelyek megnehezítik a 4,3 km hosszú útvonalat, de másfél óra alatt úgy is simán teljesíthető. Viszonylagos rövidsége ellenére nagyon változatos a tanösvény: gyönyörű panoráma, romantikus erdő, a mélység fölött átívelő fahíd és cserjékből-bokrokból álló, hosszan elnyúló, természetes „alagút” is a részét képezi. Szerencsére könnyen megközelíthető autóval és tömegközlekedéssel is: a pilisszentiváni sportpályáig vagy a Villa Negráig kell mennünk, ahol a körtúra kezdődik, és nagyjából ugyanoda is érünk vissza a végén. Eltévedni nem tudunk, mert utunkat sűrűn felfestett, konkrét jelzések kísérik. A túra 10 állomásból áll, így bármelyiken lepihenhetünk, ráadásul mindegyik izgalmas információkat rejt a természetről. Jó tudni azt is, hogy az erdő helyén több mint 2000 éve egy település állt, amelyen mezőgazdasággal foglalkozó, illír-kelta eredetű eraviszkuszok éltek, így a környéken sétálva tudatosíthatjuk magunkban, hogy egy ilyen izgalmas, ősi helyszín lenyomata van a talpunk alatt.

Tipp: A tanösvény vezetője elérhető a Duna-Ipoly Nemzeti Park applikációjában is. 

Címkék