A Deák tér forgalmas csomópont lévén inkább a rohanás szimbóluma, így megkívánja, hogy legyen ott egy olyan hely, ahova betérhetünk, hogy békésen megkávézzunk, sütizzünk, beszélgessünk egy jót vagy csak úgy elmerüljünk egy könyvben. Az Insula Könyvesbolt és Kávézó először lehet, fel sem tűnik, hiszen kicsit beolvad az Insula Lutherana épületegyüttesébe – ez a Deák téri evangélikus templom, a gimnázium és a múzeum. Erre a történelmi emlékhelyre pedig a nevében és a logójában is utal. Ráadásul a kávézó vállaltan keresztény, ettől függetlenül bárki betérhet, és valószínűleg be is fog a halk jazz-zene és a figyelmes, segítőkész kiszolgálás miatt. Fontos, hogy az Insula nem egy újabb specialty kávézó, itt sötét pörkölésű olasz kávét kóstolhatunk, egyenesen Toscanából, és a ristrettótól a cappuccinón és flat white-on át a lattéig van minden, de kávékülönlegességek, teák és kisebb falatok, péksütemények is kaphatók. Összességében az Insula Kávézó egy olyan sziget a belvárosban, ahol egyszerűen jó lenni, elengedni magunkat és hátradőlni egy kicsit.
(Borítókép: Nyári Eszter Anna)
Asztalnál a város – We Love Kuponhét Augusztus 20. és szeptember 6. között!
Első kuponhetünk keretében kuponoldalunk bemutatásával különleges kedvezményekben és ajánlatokban részesülhettek, ezzel szeretnénk meghálálni, hogy olvastok minket. A résztvevő helyek között találtok jól ismert budapesti klasszikusokat, de izgalmas újhullámos éttermeket, pékségeket, bisztrókat, pizzériákat és bárokat is.
Részleteket ezen a linket találtok, felfedezésre fel!
hirdetés
