Az egykori Vidámpark és a Fővárosi Nagycirkusz között épült fel a Holnemvolt Vár, egy másfél hektáros komplexum, melyet kifejezetten a kisgyermekes családok számára terveztek. Van benne állatsimogató (főleg ház körüli jószágokkal), lovarda, játszótér, kézműves műhely, vurstli (céllövöldével, körhintával, óriáskerékkel) és kisvasút is, az igazi attrakció azonban a Hetedhét Palota. A négyszintes oktató- és játszóházban minden szoba egy ismerős állatmese (Vuk, Mekk Elek, Doktor Bubó vagy Süsü, a sárkány) köré szerveződik, a különböző interaktív játékok pedig természettudományos ismereteket ültetnek el a legkisebbek fejében. Ráadásul 2018-ban megnyitották a Cápasulit, ahol közel egymillió liternyi tengervízben úszkálva tanulják meg a fiatal ragadozók, hogyan éljenek együtt más halakkal és nevelőikkel.

Tipp: az állatkerti belépő a Holnemvolt Vár területére is érvényes (sőt, azon keresztül is megközelíthető), ha viszont csak utóbbira vagyunk kíváncsiak, külön belépőt is válthatunk.

Újra jön a We Love Kuponhét október 28. és november 14. között!

Első kuponhetünk sikerén felbuzdulva folytatás következik: most ismét különleges kedvezményekben és ajánlatokban részesülhettek, új kuponoldalunk bemutatásával. Ezzel szeretnénk meghálálni, hogy olvastok minket. A résztvevő helyek között találtok éttermeket, pékségeket, bisztrókat, pizzériákat és bárokat is.

Részleteket ezen a linket találtok, felfedezésre fel!

hirdetés

Címkék