Folytatva az utóbbi évek tendenciáját, a VII. kerületi Csányi utcában található Gólem Központ is egy olyan hely, ahol nemcsak ételt és italt, de kultúrát is kínálnak. A zegzugos épületben színházi előadások, felolvasóestek, vetítések, kiállítások, beszélgetések, koncertek formájában igyekeznek közelebb hozni az emberekhez a zsidó kultúrát. A részben izraeli, részben amerikai darabok mellett saját fejlesztésű előadásaik is vannak. A cél az, hogy a zsidó emberek életét őszintén és hitelesen mutassák be, amibe bőven belefér az, hogy lehetnek kritikusak is

A hely gasztronómia szempontjából sem elhanyagolható, hiszen változatos menüsorokkal operáló ebédlőhelyként is funkcionál, sőt reggelizhetünk is náluk. Ezenkívül itt állagra és ízre is tökéletes babkát, vagyis foszlós jeruzsálemi kalácsot kóstolhatunk itt. Az inkább hagyományos ételeket adó napi menü mellett azért a változatosságra is törekednek, az étlapról nem hiányzik a labane (sajtból készült golyó) meg a zatar (fűszerkeverék) sem. A hat főből álló csapatban a legszimpatikusabb az, hogy mindent maguk csinálnak, még az ételeket is, helyben. A sokszínűségre való törekvés megmutatkozik például a kávék elnevezésében is, mindegyik kávétípust egy-egy jól ismert, zsidó származású szerzőről neveztek el. Nagy erénye a Gólemnek, hogy itt a közvetlenség és a rugalmasság is megvan, mivelhogy addig tartanak nyitva, ameddig van vendég. Különösen érdemes ellátogatni ide, ugyanis olyan típusú mind hitközségtől, mind államtól független zsidó kulturális tér, mint a Gólem, nincs másik a világon!

Címkék