Az ELTE belvárosi könyvtára az első folyamatosan működő magyar egyetemi könyvtár, és egyben komoly tradíciókkal rendelkező tudományos intézmény. Valójában a jezsuita rend bibliotékájaként alapította Oláh Miklós esztergomi érsek még 1561-ben. A mai Ferenciek terére 1784-ben került azzal a könyvmennyiséggel együtt, amely az akkoriban feloszlatott szerzetesrendektől származott. Legféltettebb kincsei között 183 kódexet, köztük 14 corvinát és mintegy 1150 ősnyomtatványt tartanak számon. A jelenleg látható eklektikus, kétemeletes, belső udvaros épület 1876-ban készült el Skalnitzky Antal és ifjabb Koch Henrik tervei alapján, és az ELTE-hallgatók fontos bázisaként szolgál. A 200 négyzetméter alapterületű, hatalmas ablakok és kettős üvegtető közé zárt olvasóterem Lotz Károly-freskókkal van díszítve, ahol a különböző nőalakok szimbolizálják a tudományokat és a művészeteket.

Címkék