Erzsébetvárosban, a Bethlen Gábor tér 3. szám alatti eklektikus lakóház aljában működik a Bethlen Téri Színház, ami befogadó színházként működik, de alapvetően táncszínházi produkciók játszóhelye. A színháznak a főváros legnagyobb háború előtt épült bérháza, – amely még a Gellért-hegyről nézve is jól látható – ad otthont. Akárcsak a házat, az eredetileg oda tervezett mozgóképszínházat is a lehető legnagyobb igényességgel dolgozták ki, a kor legmenőbb iparművészeivel és műhelyeivel, gyáraival együttműködve. Ez a békebeli különlegesség még ma is tetten érhető a színházban: a jó értelemben vett puccosság pedig simán megfér a múlt század eleji hely hangulatával. Ráadásul a hely úgy indult be, hogy először kabaréként működött, és csak 1933-ban váltottak, onnantól kezdve pedig egész estés színdarabokat tartottak itt. Csőd miatt azonban hamar, 1937 januárjában végleg bezárt. Még abban az évben azonban újra megnyitott, a régi tervek szerint filmszínházként, és így is működött egészen 1986-ig. Aztán utána volt Rock Színház, majd beköltözött a Közép-Európa Táncszínház (KET), ami azóta is meghatározó, fontos szereplője a színháznak. A Bethlen Téri Színház napjainkban a kortárs tánc mellett befogadó tér is, így olykor független társulatok prózai darabjait is bemutatják. Emellett többször is fesztiválokat rendeznek az év folyamán. A színházban működik még egy galéria, és időnként, amikor előadás zajlik, a kávézó is kinyit.

Címkék