A második körben bejelentett fellépők közül néhányat már „elárult” korábban egy social media posztban a Sziget csapata, legalábbis a kikockázott képek alapján a követők elég hamar kitalálták, mely előadókról is van szó. Ez a négy név a Szigetre 10 év után visszatérő Bring Me The Horizon, a 2016-os trend miatt most ismét nagyot futó Zara Larsson, az egyik kedvenc brit rapperünk, Loyle Carner, valamint a szerkesztőségünkben szintén sokat pörgő, jungle-ös Nia Archives voltak, de nem csak ők szerepelnek az új merítésben.
A listára került egyebek mellett Chet Faker, Yousuke Yukimatsu, a Parcels, a Wolf Alice, Dixon, Richie Hawtin, Sub Focus, Vintage Culture, a Nation Of Language, Perturbator, míg az új magyar nevek között szerepel Beton.Hofi, az Ivan and the Parazol, az Analog Balaton és Mehringer is.
Nemrég a Fővárossal közösen bejelentették a szervezők a diákbérletek megújítását is, melynek lényege, hogy a BudapestGO-n keresztül vásárolt tömegközlekedési bérlet segítségével aktiválható az 50%-os kedvezmény. A fesztiválbelépőkről minden további infó a Sziget hivatalos oldalán érhető el.
(Borítókép: Rockstar Photographers)
Asztalnál a város – We Love Kuponhét Augusztus 20. és szeptember 6. között!
Első kuponhetünk keretében kuponoldalunk bemutatásával különleges kedvezményekben és ajánlatokban részesülhettek, ezzel szeretnénk meghálálni, hogy olvastok minket. A résztvevő helyek között találtok jól ismert budapesti klasszikusokat, de izgalmas újhullámos éttermeket, pékségeket, bisztrókat, pizzériákat és bárokat is.
Részleteket ezen a linket találtok, felfedezésre fel!
hirdetés
