Tarr Béla címmel jelent meg Beton.Hofi új száma, melynek videóklipjének végén a legendás rendező is feltűnik.

Bennünk a 2006. októberi összecsapásokat idézte fel Beton.Hofi (Schwarcz Ágám) legújabb, Tarr Béla című videóklipje, de ahogy a szöveg, úgy a kép sem köthető egy konkrét eseményhez. A klipet Ladányi Jancsó Jákob (Jancsó Miklós unokája) rendezte a freeszfések közreműködésével, akik a videóban is szerepelnek. Akit pedig a helyszín érdekelne: a filmkockák alapján a forradalmi részeket a Kerepesi úti lakótelepen forgatták.

Véletlen egybeesés, hogy a klippremier pont azon a napon volt, amikor Tarr Bélát Budapest díszpolgárává avatták. Schwarcz Ádám a Telexnek elmondta, hogy már azelőtt Tarr Béla volt a szám címe, mielőtt a rendezőnek még bármi köze lett volna hozzá. A klipet rendező Ladányi Jancsó Jákob 2022-ben készült rövidfilmje, Az elveszíthető dolgok szeretete nyerte a Legjobb Rövidfilm díját a Friss Húson, idén pedig az Élő kövek rövidfilmjével szerepelt a berlini filmfesztivál rövidfilmes versenyprogramjában. Tarr Béla a klip epilógusában jelenik meg: Schwarcz Ádámmal közösen cigarettáznak Tarr lakásában. 

Beton.Hofi nemrég a 9. Magyar Klipszemlén is tarolt. Be vagyok zárva című videójával elnyerte a Legjobb Rendezés (Arany) díjat, a Pont jó című klipjével elhozta a Legjobb AI Video elismerést. Az Angyalok a Legjobb Styling/Jelmez kategóriában győzött, míg a Yettel különdíját, azaz a Legjobb Mobilklip díját a Pokol című videó kapta.

(Borítókép: Kálló Péter – We Love Budapest)

Asztalnál a város – We Love Kuponhét Augusztus 20. és szeptember 6. között!

Első kuponhetünk keretében kuponoldalunk bemutatásával különleges kedvezményekben és ajánlatokban részesülhettek, ezzel szeretnénk meghálálni, hogy olvastok minket. A résztvevő helyek között találtok jól ismert budapesti klasszikusokat, de izgalmas újhullámos éttermeket, pékségeket, bisztrókat, pizzériákat és bárokat is.

Részleteket ezen a linket találtok, felfedezésre fel!

hirdetés

Címkék