Egyedülálló immerzív színházi élmény a Millenárison – Horváth Zita tánc- és cirkuszművész-koreográfussal beszélgettünk

We Love Budapest: A te pályád kortárstáncosként vagy cirkuszművészként indult? Mert ebben a produkcióban, mint a Recirquel Társulat egyéb előadásaiban is, mindkettőre szükség van, sőt színészi képességekkel is rendelkeznetek kell.

Horváth Zita: Én alapvetően a kortárs tánc világából jövök, de már 2014 óta dolgozom a Recirquel Társulattal. Vági Bence művészeti vezető kezdetektől látta bennem, hogy tudok kapcsolódni a Recirquel által megteremtett cirque danse műfajához. Ezért hamar elkezdett az együttes képezni engem ezen a téren, hiszen a cirkusz és a tánc ötvözete másfajta koncentrációt és erőnlétet igényel, mint a kortárs tánc.

WLB: A Walk My Worldben nemcsak egy központi szereplőként veszel részt, hanem próbavezetőként és mozgásrendezőként is jelen vagy. Hogyan tudtad összeegyeztetni ezeket a feladatköröket? A szereped és maga az előadás is nagyon összetett. A 40 immerzív térben 220 jelenetet hoztatok létre, amely összesen 23 óra, majdnem egy egész napnyi koreográfiát igényel.

H. Z.: Mi már hónapokkal ezelőtt elkezdtünk dolgozni Bencével egyes koreográfiákon, mert tudtuk, eljön az idő, amikor már nem állhatok mellette, mert a saját jeleneteimben kell lennem. Ez segített abban, hogy szereplőként és mozgásrendezőként is részt tudjak venni a produkcióban. Mozgásrendezőként fő feladatom, hogy Bencével szoros együttműködésben mozgásra fordítsam a rendezői víziót, és azt a legpontosabban átadjam mind a 25 szereplőnek. Nagyon fontos volt, hogy a Liszt Ünnep keretében megvalósuló előbemutató előadásokon, már a világpremier előtt élesben, nézőkkel együtt is játszhattuk az előadást, így tudtunk még finomítani rajta. Mert közönség nélkül, a díszletterekben a pontosan meghatározott koreográfiai utat tudom bejárni, míg ez már sokkal nagyobb figyelmet és gyakran improvizációt igénylő megoldásokat követel, amikor 200-300 nézőn kell átjutnom.

WLB: A castingban is részt vettél, 900 művész jelentkezett az előadásra, akikből 32 szereplőt választottatok ki. Mesélsz erről egy kicsit, hogy zajlott a kiválasztási folyamat?

H. Z.: Az előválogatók több fordulóban, online zajlottak, hiszen a világ minden pontjáról jelentkeztek művészek. A kreatív csapat pontosan és részletesen leírta, hogy melyik szereplőhöz milyen karaktereket keresünk, ami nagyon megkönnyítette a dolgunkat. Az artistatudás és a táncoskvalitás természetesen elsődleges volt, de mellette azt a pluszt is kerestük, amit nem lehet tanulni. Olyan személyiségű művészekre volt szükségünk, akik minden helyzetben feltalálják magukat, akik ha kell, képesek az improvizációra is. Noha a nézők egészen közel vannak, nem érhetnek hozzánk a produkció során, ugyanakkor nekünk, előadóknak olykor interakcióba kell lépni velük: például finoman arra invitálunk egy nézőt, hogy jöjjön velünk egy másik, titkos helyszínre.

WLB: A csapat nemzetközi, négy kontinensről válogattátok a szereplőket, van közöttük egyebek mellett ausztrál, chilei, belga, amerikai és ukrán is. Hogy tud egy ilyen színes és kulturálisan összetett csapat jól működni együtt?

H. Z.: Mostanra elég jól összekovácsolódott a csapat, de ebben is kemény munka van, hiszen eltérő kulturális közegből érkeztünk, csak úgy működik a dolog, hogy van egy szigorú szabályrendszerünk, amit mindenki vállalt. Itt nagyon fontos a bizalom, hiszen estéről estére egymás testi épségéért is felelünk. Az én partnerem, Jindřich Pansky, aki Aeneast alakítja, Prágából érkezett, és szerencsére elég hamar egymásra hangolódtunk.

WLB: Nézőként sem volt könnyű az előadás után kilépni a Millenárisról, hiszen mi is belekerülünk a történet sűrűjébe, részesévé válunk. Hogy tudod letenni lelkileg, hogy gyakorlatilag estéről estére meg kell halnod a színpadon?

H. Z.: Egyelőre még nehéz, de azt gondolom, hogy idővel könnyebb lesz, és sikerül majd minden este itt hagynom a Millenárison azt a „csomagot”, amit az előadás ad. Mindannyian 2,5 órát játszunk nézők előtt, ami fizikálisan megterhelő, mentálisan fárasztó, és lelkileg is megrendítő. Tisztában kell lenni a karakterek lelki fejlődésével, hogy mi befolyásolja a döntéseiket, és merre viszi őket a végzetük.

WLB: Mekkora most benned a drukk, hiszen néhány nap múlva világpremier, vagy az előbemutató enyhített ezen valamennyire?

H. Z.: Izgulok még egy kicsit, de inkább azon, hogyan fogadja a szélesebb, hagyományos színházhoz szokott közönség az előadást. Ez az immerzív műfaj igen aktív részvételt kíván tőlük, nyitottnak és bátornak kell lenniük ahhoz, hogy valóban bevonódjanak a történetbe. Ugyanakkor a közönség eddigi pozitív visszajelzése és a sok pozitív szakmai megerősítés támogat bennünket abban, hogy estéről estére a legjobbat adjuk magunkból.

WLB: Szerinted mennyire kell felkészülni erre az előadásra nézőként? Az előbemutató után kedvet kaptam, hogy újra elolvassam az Aeneist, hiszen rengeteg az apró utalás akár a falakon, akár a fiókokban, amelyet mélyebben is szeretnénk megismerni és megérteni…

H. Z.: Ez egy olyan előadás, ami minden megnézés alkalmával másik arcát mutatja. Más szereplőket követve, különböző nézőpontokból szemlélve élhetjük át az előttünk pörgő eseményeket. Mindegyik „útvonal” mást és mást kínál. Nézőként nem feltétlenül kell ismerni minden történetszálat, hiszen örök érvényű, univerzális dolgok és érzelmek jelennek meg benne a szerelemtől a háborúig, amelyeket mindannyian jól ismerünk. Abszolút miénk a döntés, hogy sodortatjuk magunkat a szereplőkkel, vagy mélyebbre megyünk. Amire érdemes viszont készülni, hogy kényelmes cipőben érkezzünk, hiszen 6000 négyzetméteres térben, több szinten, az istenek és uralkodók teraszain, a halandók által lakott Karthágó vagy Trója terein, labirintuson, rejtett folyosókon át fogjuk felfedezni a Walk My World titkokkal teli birodalmát.

WLB: Vannak Budapesten kedvenc helyeid, ahol szívesen töltődsz fel az előadások előtt vagy után?

H. Z.: Igen, a Széchenyi-hegyen, a tv-állomáshoz közel van egy kis ösvény, amit nagyon szeretek. Egy tisztásra visz, ahol nagyon szeretek időzni. Nem tudom, miért, de nagyon vonz ez a helyszín. Szeretem a jó kávét is, úgyhogy mostanában a Millenáris környékén gyakori vendég vagyok a Daisuke vagy Bányai By Beans kávézókban, illetve szívesen térek be a Csicseribe vagy a Tökmag Vegan Street Food éttermébe enni valami finomat.

(Borítókép: Hirling Bálint, portré: Szalai Szabolcs)

Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!

Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.

Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!

hirdetés