Az Egykutya ősszel kerül a mozikba, a filmet Deák Kristóf rendezte, aki első rövidfilmjével (Mindenki) Oscar-díjat nyert 2017-ben. Most megjött az előzetes az új filmjéhez.

A Mindenki című filmmel 2017-ben a legjobb rövidfilm Oscar-díját elnyert Deák Kristóf ősszel új és ezúttal egész estés filmmel jelentkezik. Az Egykutya című mozi egy budapesti lakásban játszódik, és látszólag csak annyi történik benne, hogy négy ember bort iszik és beszélget, kint pedig óriási vihar dúl. Persze nem csak ennyi az annyi. 

A történet egyszerű: négy régi, egyetemi barát hosszú idő után ismét találkozik egymással az egyikük kezdeményezésére.

Úgy tűnik, mindössze nosztalgiából, a régi barátság felmelegítése céljából, de aztán kiderül, van a háttérben valami más is. Az egyetlen éjszaka alatt játszódó film pedig erről szól, erről a valamiről. A négy barátot négy tehetséges fiatal színész, Bakonyi AlexandraDöbrösi LauraTenki Dalma és Tóth Károly játsszák. Az állami támogatás nélkül készült, független produkció, az Egykutya október 2-án kerül a mozikba. És akkor íme az előzetes:

(Borítókép: ACG Advertising)

Legyetek ott első városi piknikünkön!

Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.

Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!

hirdetés

Címkék