A május 29-én induló Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál magyar versenyprogramjában 34 új rövidfilm mutatkozik be. Idén először ráadásul a legjobb élőszereplős és animációs díjazott automatikus nevezési jogot szerez az Oscarra.

Generációs kérdések, társadalmi kihívások, személyes történetek, nem ritkán formabontó, izgalmas filmes nyelvezet – ezt kínálja a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál. Idén nemzetközi fesztiválokon díjazott filmkészítők, valamint a pályájuk elején álló filmesek munkái közül láthatunk válogatást a mustrán. Érkezik például Kenyeres Bálint Cannes-ba egyedüli magyar produkcióként meghívott alkotása. A No. 3 (The Spectacle) egy fiatal roma fiúról szól, aki egyedülálló képessége miatt egy tévéműsor révén hirtelen a reflektorfénybe kerül. A Magyarázat mindenre főszereplője, Hatházi Rebeka ezúttal rendezőként mutatkozik be (Április huszonhét), Tóth Kristóf Zsolt pedig két filmmel is érkezik (Túlpart, Denisa).

Eszenyi Enikő a Boldog emberek című sci-fi boldogságdoktoraként, Pelsőczy Réka a Világvége anyafigurájaként, Schilling Árpád az Élő kövek terapeutájaként bukkan fel a vásznon, az SZFE végzős hallgatója, Nyomárkay Zsigmond pedig öt filmben is látható lesz.

Párkapcsolati bonyodalmak és elvágyódás

Idén főként a nemzedéki életérzésfilmeké lesz a fesztivál. A generációs konfliktusokat, a felnőtté válás nehézségeit, a külföldre vagy más városba költözés, illetve az elvágyódás kérdését több alkotás is vizsgálja. A párkapcsolati témák is hangsúlyosan megjelennek: a Berlinalén is díjazott animáció, a Wish You Were Ear például egy szimbolikus világban mutatja meg, hogyan hagynak nyomot rajtunk kapcsolataink; a Nárcisz és Echo a nárcisztikus bántalmazás pszichológiai jelenségét tárja fel; a Lilláéknál című filmben pedig a gyereket váró pár békés estéjébe hoz fordulatot a volt feleség váratlan megjelenése.

A világ talán legfontosabb animációs eseményének, az Annecyi Nemzetközi Animációs Fesztiválnak idén júniusban Magyarország lesz a kiemelt vendége: három magyar rövidfilmet (Az utolsó dobás, Capriccio, Kutyafül) is beválogattak a hivatalos programba. A Friss Húson mindhárom látható lesz már a nemzetközi premier előtt. De a Berlinale rövidfilmes versenyének idei egyetlen magyar filmjét, az Élő köveket, valamint az idén újra megrendezett Filmszemlén Legjobb kisjátékfilm díját elnyerő Világvégét is levetítik a fesztiválon.

A Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivált 2013-ban rendezték meg először, 2024 októberében pedig, Magyarországon elsőként felkerült az Oscar-kvalifikáló fesztiválok listájára. Az idei magyar versenyprogram filmjeiről ide kattintva olvashattok bővebben. A Friss Hús Budapest mellékszekcióinak és nemzetközi versenyének programját később jelentik be.

(Borítókép: Túlpart - Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál)

Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál 2025

Program adatai

2025. május 29., csütörtök - 2025. június 4., szerda

Címkék