A hosszú idő óta megoldatlan bűnügyek a krimik vagy bűnügyi thrillerek népszerű toposzai. A filmekben rendszerint egy zseniális, de gyakran meg nem értett nyomozó rántja le a leplet az elkövető személyéről. A huszonnégy év után megoldott Till Tamás-gyilkosság viszont sok minden más mellett arra is rámutat, hogy a valóság sok esetben megrázóbb és több fordulatot tartogat, mint a krimi-forgatókönyvírók fantáziájából született alkotások. Dr. Petőfi Attila rendőr vezérőrnaggyal a „tetszhalott állapotból felélesztett” és megoldott ügyekről beszélgettünk.
We Love Budapest: A köznyelvben talán a „döglött ügyek” a legtöbbet használt kifejezés. Önök hogy nevezik azokat az eseteket, amelyeknél sokáig nem sikerül kézre keríteni a tettest, aztán évek múlva újrakezdik a nyomozást?
Dr. Petőfi Attila: Alvó ügynek, vagy a tettes ismeretlen volta miatt éppen felfüggesztés alatt álló ügynek. Persze csak azokat az eseteket lehet feléleszteni a tetszhalott állapotukból, amelyek esetében van valami új fejlemény.
WLB: Nyilván nem minden ügy olyan súlyú, hogy megéri sok év után is feltámasztani.
Dr. P. A.: Van egy nagyon fontos fogalom, az elévülési idő. A jogalkotó ezzel azt sugallja, hogy az elkövetőnek esélyt kell kapnia a megtisztulásra, hogy egy idő után ne érezze az állandó fenyegetettséget, és vissza tudjon találni a társadalomba. Minden egyes bűncselekménynél más az elévülési idő, ez az adott eset büntetési tételének a felső határától függ. Például ha rablásnál kettő és nyolc év között van a büntethetőség, akkor a nyomozás lezárását követő nyolc év és egy nap után elévül a cselekmény.
Nem minősített emberölésnél maximum tizenöt év adható, így ez 15 év és egy nap után évül el.
Az Alkotmánybíróság 1993-ban hozott egy döntést, melynek értelmében egyes bűncselekmények nem évülnek el. Ilyenek az emberiesség elleni és háborús bűncselekmények, és ilyen a minősített emberölés; például ha kiskorú az áldozat, vagy különös kegyetlenséggel követték el. Ezek bármennyi ideig nyomozhatók. Az elévülési időn belül vannak tehát a polcon megoldatlan ügyek. Ha érkezik bármilyen új információ, új impulzus, akkor az aktákat újra lehet nyitni. Ezeket kezdhetik annál a nyomozó szervnél is, ahol az ügy volt, ez lehet egy vármegyei vagy a fővárosi rendőr-főkapitányság. Az elmúlt évtizedekből több tucat ügy áll az irattárakban felderítetlenül. Kovács Lajos ma már nyugállományú rendőr ezredes hosszú évekig vezette az ezekkel az ügyekkel foglalkozó osztályt, ezt a feladatot később én vettem át tőle. Nyolc évig vezettem a Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztályt, ahol csak utófelderítésekkel foglalkoztunk. Huszonöt ügyet hoztunk a semmiből. Ezek mind olyan esetek voltak, amelyeknél már megszüntették a nyomozást. Ilyen volt a Balla Irma-ügy, a siófoki portásgyilkosság vagy a soroksári futónő esete. Négy éve egy átszervezés történt, azóta a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodában van ennek a tevékenységnek a súlypontja.
WLB: Sokan gondolhatják, hogy a technika fejlődése is állhat ezeknek az ügyeknek a megoldása mögött.
Dr. P. A.: Igen, ez így van. Ahogy megy előre a bűnüldözésben használt technológia, úgy érdemes újra megnézni a bűnjeleket. A talajradarok, amelyekkel az elhantolt testeket keressük, egyre hatékonyabbak, de a szabad szemmel láthatatlan nyomok előhívása is rengeteget fejlődött. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy különböző fénytartományokkal megvilágítanak egy felületet, mondjuk, a falat, ágyneműt vagy bármi mást, így előhívhatók a tapintási nyomok vagy az emberi anyagmaradványok.
De a kutyák kiképzése is sokat fejlődött.
A genetika robbanásszerű fejlődésen ment keresztül. Régebben csak a szerológia létezett, a vérből tudtuk a személyazonosságot megállapítani. Ma már középkori királysírokat tárnak fel, az ott talált csontok alapján identifikálnak. Egy húsz-harminc éves holttest azonosítása ehhez képest nem bonyolult feladat.
A genetika területéhez tartozik a profilalkotás: ha maradt genetikai nyom a helyszínen, akkor meg tudunk állapítani egy úgynevezett autoszomás képletet, ami minden ember esetében egyedi. De más genetikai nyomok is léteznek, ezekből esetleg ennél kevesebb, de szintén hasznos információ nyerhető. Van, hogy csak az Y-haplotípus azonosítható be, ez a tulajdonság férfiágon öröklődik, de ilyenkor esetleg megállapítható az illető családja. Ezen a nyomon pedig el tudunk indulni. A szuperimpozíciós eljárás nem új keletű technológia. Akkor alkalmazzuk, ha ismeretlen, rossz állapotban lévő holttestet találunk. A róla készült röntgenképet fedésbe lehet hozni a nyilvántartási képekkel. A test anatómiai jegyei alapján azonosítható, ha benne van az adatbázisban. A nyilvántartási rendszernek köszönhetően akár egy egyszerű személyiigazolvány-kép is vetíthető a röntgenképekre.
WLB: Mit jelenthet még az új impulzus?
Dr. P. A.: Az idő múlása a kezünkre is játszhat olyan szempontból, hogy az egykori üzlettársak vagy egykori párok haragosokká válhatnak, összevesznek egymással.
WLB: Ilyen esetben előfordul, hogy bejönnek a kapitányságra, és vallomást tesznek?
Dr. P. A.: Nem, nem jellemző, nem így történik. Inkább olyan szituációk fordulnak elő, hogy részegen elfecseg valamit, amit a másik aztán továbbad. Elszólja magát valaki előtt, vagy akár az interneten dicsekszik a tettével. Az is előfordulhat, hogy névtelen bejelentést kapunk. Előfordul a vádalku-kezdeményezés. Például valakit eljárás alá vonnak kábítószerrel elkövetett bűncselekmény miatt, de ő azt mondja, hogy információval rendelkezik egy súlyosabb bűncselekményről, és szeretne enyhébb ítéletet, vagy szeretne mentesülni az eljárás alól.
Ezeknek az alkudozásoknak viszonylag tág tere van.
Ha a társadalomra való veszélyesség szempontjából súlyosabb ügyet hoz, mint a sajátja, akkor előfordulhat, hogy kevesebb végrehajtható szabadságvesztést kap, vagy csak felfüggesztettet. Ezeknek az információknak mindig mögé kell nézni, ellenőrizni kell őket. Csak akkor történik meg az alku, ha bizonyítható az, amit az illető elmondott, mert persze nemegyszer megesik, hogy fals történeteket kapunk.
WLB: Az indulat nem lehet motiváció, amikor valaki információhoz juttatja a rendőrséget?
Dr. P. A.: Időnként előfordul az is, hogy a válófélben lévőket a bosszú motiválja, például egy válópernél az ilyen minimumtörténet szokott lenni. Ilyenkor jellemzően inkább olyan esetekre mutatnak rá, mint – mondjuk – áfacsalás; emberölésre nagyon-nagyon ritkán. De az is előrelendíthet egy-egy ügyet, hogy az újságírók nem engednek el egy-egy sztorit.
WLB: Hogyan tudják az újságírók segíteni a nyomozást?
Dr. P. A.: Nyugat-Európa egyes országaiban, például Németországban vagy Ausztriában nagy kultúrája van, hogy oknyomozó újságírók életben tartanak egy-egy ügyet. Műsorokat szánnak annak, hogy régebbi bűncselekményeket feldolgoznak. 20-30 percben statisztákkal bemutatják, hogyan történhetett az eset, megszólaltatják a nyomozókat, a sértett hozzátartozóit. Próbálják megmozgatni a társadalmat, információt behúzni, kérik, hogy aki tud valamit, az jelentkezzen. Természetesen ilyen esetekben is sokan vannak, akik minden valódi tudás nélkül összehordanak tücsköt-bogarat,
de időnként előkerül olyan is, akinek ténylegesen van mondanivalója.
WLB: Ebből úgy tűnik, a médiamegjelenések alkalmat kínálhatnak arra, hogy megmozgassák a potenciális tanúkat.
Dr. P. A.: Nem feltétlenül. Aki tud valamit egy Alföldön történt bűnesettel kapcsolatban, az feltehetőleg nem Sümegen lakik. A segítség leginkább a helyi közegből várható, azokkal kell kapcsolatban lenni, akik a helyszínen laknak. A helyi boltban, közintézményekben, segélyosztó helyeken kellene kihelyezni egy felhívást, hogy jelentkezzen, aki tud valamit. Persze ezek az emberek időnként a saját kétes ügyeik miatt nem akarnak bemenni a rendőrségre, ezért jó a körzeti megbízott intézménye, aki ott él a helyiek között. Vagy kapcsolatban kell lenni a helyi tanárral, hivatalnokkal, aki tud az emberek ügyeiről.
WLB: Milyen tulajdonságok, jellemvonások szükségesek ahhoz, hogy valaki jó legyen az utófelderítésben?
Dr. P. A.: Amikor a kollégákat válogathattam, életellenes bűntényekkel kapcsolatban már tapasztalt szakemberek kerültek be a csoportba, de nem ez volt a legfontosabb szempont, hanem a kitartás és a kudarctűrő képesség. Minden ügynek volt egy nevesített előadója, hiszen ezekkel az esetekkel kapcsolatban tengernyi adatot kell fejben tartani, rengeteg információt át kell nézni, a lehetséges nyomokon kell elindulni, ami nagyon sok esetben nem vezet eredményre. És még valami:
az ezen a területen dolgozó kollégák maximálisan sikerorientált emberek.
Szabolcs megyében például van egy bűnügyi osztályvezető kollégám, aki maratonokat fut, és a munkában is úgy működik, hogy ha elővesz egy ügyet, akkor szabályszerűen rászívja magát, és tolja még akkor is, ha az esélytelenek nyugalmával indul neki, annyira kevés a nyom, amin elindulhat. A napi tevékenységen túl nemrég elővett egy sokéves gyilkossági ügyet, amit nem ő rontott el, mégis meg akarja fejteni.
WLB: Az említett 25 ügy közül van olyan, amire különösen büszke?
Dr. P. A.: Nehéz kiemelni egyet, mivel dolgozhattam annak idején Farkas Helga, Magda Marinkó és Soproni Ágnes emberölési ügyeiben, de említhetném a roma sorozatgyilkosságot is, vagy az utóbbi időkben Till Tamás, a bajai kisfiú esetét. Nehéz kiemelni bármelyiket ezek közül, és mindegyiket csapatmunka részeként nyomoztuk ki.
WLB: Mi az, ami a nyomozókat motiválja ebben a munkában?
Dr. P. A.: Az utófelderítésnek kettős üzenete van. Az egyik nagyon nyilvánvaló, hogy bűn nem maradhat büntetlen. A másik üzenet inkább befelé irányul. Bűncselekmény esetén a bűnügyi technikus kimegy a helyszínre, korrekten rögzíti a nyomokat, és a nyomozók lelkiismeretesen gyűjtik az adatokat. Ebből tíz, húsz vagy akár még több év múlva is lehet építkezni. Ha ma mindent megteszek, amit tudok, akkor sem biztos, hogy én kapom el a tettest. De hozzásegítem az utódomat ahhoz, hogy a jövőben megoldhassa az ügyet.
(Borítókép: Urbán Tamás – Fortepan)
