Julia Apraxin úgy élt, ahogy a dandyk, a gazdag aranyifjak éltek, akik a pénzüknek és a hatalmuknak köszönhetően bármit megtehettek. Csak hát Apraxin kisasszony nő volt, ráadásul idővel férjezett, és kicsapongó, zabolázhatatlan életmódja cseppet sem fért meg azzal, amit a társadalom elvárt tőle. Ezért nem telt el nap az 1860-as években, amikor ne cikkeztek volna róla és botrányairól a lapok. Ma már kevesen emlékeznek a nevére, éppen ezért érdemes feltárni az életét, mert azzal szembehelyezkedett a közerkölccsel, botrányt botrányra halmozott, és ez egy nő esetében több mint kiugró kivételnek számított. Julia Apraxin 15 perces hírneve már csak ezért is többet érdemel.
A dandyk kora
Mátay Mónika történész 2009-ben írt cikket Julia Apraxinról, melyben a következőket írta az orosz származású, de büszke magyarrá lett arisztokratáról:
A korabeli sajtóban botrányhősnőként bukkant fel, ma talán azt mondanák rá: celeb. Batthyány Apraxin Júlia mindannak a tagadása volt, amit női erényként tartottak számon. Házasságtörő feleség, gyerekeit elhagyó anya, szexuális kalandokba keveredő szerető, feltűnni vágyó, könnyelmű asszony, az osztályát megtagadó arisztokrata, aki a színház és az irodalom kétes erkölcsű világában hajszolta az érvényesülést.
Julia Apraxin hírhedt volt kicsapongásairól, az egész város ezeken csámcsogott, és sokan irigyelték a bátorságát, ami egy férfinek is a javára vált volna, nemhogy egy nőnek. Az őt belülről feszítő és a társadalmi elvárásokkal szembemenő vágyakozás egy határtalan és szabad élet után, valamint a valóság tökéletesen reflektáltak egymásra, így Julia Apraxinra nyugodtan hivatkozhatunk úgy, mint az első magyar nődandyre. Mert ez az időszak a dandyzmus vagy más szóval az arszlánizmus fénykora (a török eredetű arszlán eredetileg ′oroszlánt′ jelentett, de ezt a kifejezést használták a ficsúrokra, a piperkőcökre, a divatra nagy hangsúlyt fektetőkre is), ami ekkorra terjedt el nálunk is, Nyugat-Európában pedig akkor már nagyban dívott ez a pillanatnak élő, a tökéletességet meg a különféle élvezeteket és életörömöket hajszoló életstílus. Amit egyébként az idősebb korosztályok nemcsak lenéztek, de az általános (erkölcsi) romlás egyik szimbolikus jelenségeként értékeltek.
Ki volt Julia Apraxin?
Hogy Julia Apraxin pontosan mikor született, nem tudni, egyes források szerint 1825-ben, mások azonban 1830-ra teszik a világrajövetelét. Annyi biztos, hogy Bécsben látta meg a napvilágot, egy orosz arisztokrata család sarjaként, az apja a cár diplomatája volt. 1837-ben tértek vissza Oroszországba, ám nem sokkal később a szülők elváltak, Julia anyja pedig hozzáment Esterházy József grófhoz, ezért lányával együtt Magyarországra költözött. Bár elsősorban a Pozsony melletti Cseklészen éltek, sok időt töltöttek Pesten (és Bécsben) is. A még kislány Juliáról ekkoriban készült egy festmény, és már azon látszik: egy öntörvényű emberről van szó, akinek úgymond a szeme sem áll jól. A családja taníttatta az okos lányt, akiben ettől függetlenül is erős volt az érdeklődés a tudományok és a művészetek iránt, a tanulást pedig felnőtt korában sem hagyta abba. Gyerekkorában nyelveket, filozófiát, irodalmat és asztronómiát tanult, felnőttként jogot és történelmet, illetve anatómiai előadásokat is rendszeresen látogatott.
Julia Apraxin irodalomhoz és színházhoz való ragaszkodása az egész életét meghatározta. Már 17 évesen elkezdte írni első regényét, és e tevékenysége végigkísérte egész életét. Bár semmi maradandót nem alkotott, mégis több színdarabot, regényt és számtalan elbeszélést írt. Műveire a naiv romantika, az édeskés nyelvezet, a valószerűtlen fordulatok meg a hazafiság (magyarság) és az összefogás sulykolása volt a jellemző, hősei gyakran szélsőségesen gonosz vagy önfeláldozó, irreálisan jó alakok voltak. Bár írt vígjátékokat is, a korabeli sajtó ezek kapcsán folyton kiemelte: humor tekintetében nem volt éppen példás Julia Apraxin alkotói pályája, magyarul, rossz volt a humora.
Bár a férfiak körberajongták, amit szinte meg is követelt tőlük, Julia Apraxin mégsem számított szép nőnek. Ereje nem a szépségében rejlett, hanem a fellépésében és a tekinteteket vonzó megjelenésében. Azt írták róla: ha belépett valahova, pillanatok alatt ráirányult a helyiségben tartózkodók figyelme. Magas volt, kifejező tekintetű és élénk arcszínű. Temperamentumosan viselkedett, teátrálisan beszélt, és feltűnően, a legfrissebb divat szerint öltözködött. Saját maga (nagy odafigyeléssel) választotta ki ruhadarabjait, úgy, hogy mindenki észrevegye. Szinte már az eseményszámba ment, ha belépett valahova. Szinte megállt az idő is. Temperamentumát jól jellemzi, hogy amikor 1848-ban kitört a forradalom és szabadságharc, a függetlenség ügyét messzemenőkig támogató Julia és barátnője, Szapáry Georgina férfinak öltözve próbált beállni a honvédek közé, ám a terv meghiúsult, mivel lelepleződtek.
A botrányos pesti évek
Julia Apraxin 1849 októberében ment férjhez Batthyány Artúrhoz. Az elkövetkező öt évben öt gyerekük született. Ekkoriban Bécsben élt a család, és botrányoktól mentes, átlagos arisztokrata életet. Aztán 1860-ban Pestre költöztek, ami több változást is hozott a nő életében: egyfelől addigra már elhidegültek egymástól a férjével, ami a válásukhoz vezetett, másfelől ekkor vált a pesti társasági élet egyik meghatározó, bohém módra botrányos alakjává. Elsősorban művészekkel és a művészeteket pártoló arisztokratákkal barátkozott, szalonja népszerű volt a köreikben. Rendszeresen megfordult ott többek között Prielle Kornélia, az első női lapszerkesztő, Kánya Emília, Liszt Ferenc és Jókai Mór is.
Miután a házaspár elhidegült egymástól, a feleség elhagyta az őt már régóta elhanyagoló férjét, sőt a gyerekeit is. Ekkor már gyakran keveredett mindenféle szerelmi kalandokba, amikből nem csinált titkot. De volt egy állandó szeretője is Vécsey József báró személyében. A megbízhatatlan férfi azonban elhagyta őt egy balerináért, ami olyan rosszulesett a hűséget egyébként kevéssé ismerő nőnek, hogy öngyilkossági kísérletet követett el, de még időben sikerült megmenteni. Nem sokkal később aztán újra beköszöntött az életébe a szerelem, amikor megismerte a Budai Népszínház igazgatóját, Molnár Györgyöt.
A következő évek a színházról szóltak a nő számára: egymás után írta a színdarabokat, melyeket váltakozó sikerrel mutattak be a színházban. Nem egy olyan műve volt, amit a sajtóban ugyan fanyalgó szavakkal illettek, a nézők körében azonban sikert aratott. Pláne hogy maga a szerző is gyakran színpadra állt (ekkor vette fel a Budai Júlia nevet), kivívva ezzel saját társadalmi osztálya megvetését, merthogy csepűrágónak állni egy arisztokrata számára szint alatti teljesítmény volt. Ám Julia Apraxint nem különösebben érdekelte az arisztokrácia megvetése, csak azért is színészkedett. Sőt, támogatóként is segítette a Budai Népszínház munkáját, bőkezű patrónusként pedig megalapította és működtette a Budai Lapok nevű szépirodalmi hetilapot, amiben maga is rendszeresen publikált.
Nélkülözés Párizsban, megnyugvás spanyol földön
Julia Apraxin Molnár György társaságában 1863-ban elhagyta Pestet, és meg sem álltak Párizsig. Innentől kezdve már kevésbé dokumentált a nő élete, de az biztos, hogy már nem tért vissza Magyarországra. A célja az volt, hogy betörjön a párizsi színházi világba, ám ez nem sikerült neki, sőt, még Molnár is elhagyta. A lejtmenetből az rántotta vissza, hogy ekkoriban örökösödési perben állt a családjával, amit megnyert, így a francia fővárosban kissé kétségbeejtővé vált helyzete (beteg lett és gyakran éhezett) egy csapásra megváltozott. A nagy túlélő Julia ekkor megismerkedett egy spanyol tábornokkal, akihez feleségül ment, és Párizsban telepedtek le. A nő írói karrierje újra fellendült, és szalonja is népszerűvé vált a francia művészvilágban. Később férjével Spanyolországba költözött, és innen már nem is ment tovább. 1917-ben hunyt el. Ekkor már 80 fölött járt az egykori botrányhősnő, akinek nevét addigra már el is felejtették Pesten, ahol pár évtizeddel korábban pedig nap mint nap megírták, hogy épp mivel borította ki az erkölcsös polgárságot és arisztokráciát.
Források:
- Mátay Mónika: Egy nődandy karrierje: képek Batthyány Apraxin Júlia életéből, Médiakutató, 2009
- Kovács Eleonóra: Batthyányné (Budai) Apraxin Júlia, a Kazinczy Ferenc Társaság Évkönyve, Széphalom, 2009
- Kovács Eleonóra: „Hiába beszélnek” – Gróf Batthyány Artúrné Apraxin Júlia kísérlete a művészi-értelmiségi pályán, Turul, a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság közlönye, 2013
- Biedermeier mindennapok. Művészet és polgárosodás a 19. századi Magyarországon (1815–1867) – a Magyar Nemzeti Galéria kiállítása, 2024
- Külön köszönet Prágai Adrienn művészettörténésznek! (Magyar Nemzeti Galéria)
(Borítókép: Magyar Nemzeti Galéria)
