A Hagyományok Háza Pixel és folklór című kiállítása 24 fotós munkáin keresztül, jelen időben mutatja be a sokarcú és dinamikusan változó hagyományt. Valaki 55 évig fotózta ugyanazt a közösséget, valaki a romániai magyar nyelvterület egyik legfontosabb adatközlőjének, egy aprócska csángó néninek a temetését örökítette meg, valaki pedig egyetemista hagyományőrzőket kísérgetett a Kálvin téren, és olyan is akadt, aki meg sem állt New Yorkig, hogy képein újrateremtse az ottani különleges magyar kisvilágot. A tárlaton többek között Korniss Péter, Kása Béla, Mohos Zsófia és Farbaky Tamás fotói tűnnek fel.
A címben szereplő idézet Korniss Péternek, a fotóművészet egyik „nagy öregjének” alkotásához kötődik. Egyik legismertebb projektje már több mint 55 éve tart, és azt a folyamatot követi végig, ahogy egy néptánckultúrájáról híres község, Szék hagyományai változnak, foszlanak a múló időben, a mostani kiállítás pedig városi betlehemeseket ábrázoló sorozatának egy darabjával indul. Az ő történetéből is láthatjuk, hogy ezernyi mese, kaland húzódik meg a Pixel és folklór tárlaton szereplő fotók hátterében. Korniss Péter és Kása Béla mellett pedig az ifjabb generáció, Mohos Zsófia és Farbaky Tamás, összesen 24 fotós képei is megjelennek.
Az alkotásokból válogatást láthatunk, a tárlathoz kapcsolódó vetítés pedig még teljesebb formában mutatja be az anyagot. Érdekes ezt a változó világot fényképeken megörökítve látni, hiszen a fotózás technikai szempontból ugyanannyit változott az elmúlt időszakban, mint maguk a hagyományok. Ez pedig megköveteli a téma újszerű megközelítését. A riportszerűen elkapott képek helyett egyre inkább rekonstruált formában látjuk ezt a világot, a képek összesűrítik a térben és időben széteső látványt, nemcsak megörökítik, de szembesítenek is a valósággal.
A hagyományt sokan rideg szokásokkal és lélek nélkül végzett rítusokkal azonosítják, teljesen tévesen, hiszen ha kicsit elmélyedünk saját életünkben, láthatjuk, hogy ezer szállal kötődünk hozzá, egy-egy szeretettel őrzött családi recept, régi ruha vagy örökölt szokás mindannyiunk életében van. Városi világunkban azonban sokszor egyedül éljük meg a múltunkhoz való kapcsolódást. A Hagyományok Háza most nyílt kiállítása éppen azért olyan felszabadító, mert a legtöbb esetben közösségeket látunk, amint összetartozásukat élik meg, ebbe pedig szívélyesen vonják be a külső szempontot képviselő fotóst is.
A közös szokások kiemelik létünket a jelenből, folytonosságot teremtenek a múlttal és a folytatás reménye által a jövővel is, vagy éppen segítenek belenyugodni az elmúlásba, a világ változásába. Ez a kapcsolódás egymáshoz, a múlthoz és a jelenhez általános emberi igény, nem véletlen, hogy a tárlat földrajzi szempontból nagyon kiterjedt. Pályi Zsófia fotói például egyenesen Amerikába röpítenek és az ottani magyar közösség foszladozó, de még fellelhető hagyományait mutatják be. Lehet, hogy az utcákon már egyre kevesebb a magyar szó, de 3-4 generáció óta a tengerentúlon élő leszármazottak még mindig bajlódnak az Érik a szőlő megtanulásával.
Csángóföld, Palócföld, horvát és szlovén közösség, városi betlehemesek, sokféle ember életébe és szokásaiba nyerünk bepillantást. Sőt, nem is kell feltétlen magyarnak lennünk vagy Magyarországon élnünk ahhoz, hogy kapcsolódni tudjunk a helyi hagyományhoz. „Ali hova valósi?" –a kérdés a megnyitón üti meg a fülemet, egy nagyobb társaság egyik tagja teszi fel, akik éppen Farbaky Tamás Dunakilitiben készült képei előtt állnak. A sorozat azt mutatja be, hogy a helyi közösség évről évre összegyűlik, és nagy eszem-iszom közepette a tavasz utolsó napján együtt kitáncolják a májusfát. Az ünnepre nagy szeretettel várnak mindenkit, aki a közelben él, érkezzen Indiából vagy a Közel-Keletről. A Budapesttől két órára található településről tucatnyian eljöttek megnézni a tárlatot, köztük – ha a fotók alapján jól következtettük ki – maga Ali is, hiszen általában nemcsak a fotós számára óriási élmény bepillantani egy-egy közösség életébe, de a tagok is megtiszteltetésként élik meg ezt,
kölcsönös bizalom kell a jó munkához.
A kiállításon megjelent képek tartalmi keretét Bácsi Róbert László Korniss Péterről, Novák Ferencről, Kása Béláról és Sebő Ferencről készült portréi adják, több alkotóval pedig beszélgetést is készítettek, amit helyben szintén meghallgathatunk. Ugyanakkor az alkotások önmagukban ezerféle párbeszédet indítanak el, és megmutatják saját kultúránk meglepő színességét is. A tárlat nem túl nagy, másfél óra alatt könnyedén megtekinthető, kifejezetten felemelő élmény, mindenkinek ajánljuk.
Kultúra
Pixel és folklór –Magyar népművészet és fotográfia a 21. században
Program adatai
(Borítókép: Horváth Katalin Fanni - részlet a Revival című sorozatból)
