2021-ben Újbuda került fel a Time Out Travel magazin toplistájára, amelyen a világ adott pillanatban legmenőbb városrészei szerepelnek, most pedig a VIII. kerületi Palotanegyedet érte hasonló elismerés.
A döntéssel nehezen tudnánk vitatkozni, hiszen nekünk is az egyik kedvenc budapesti városrészünk a Palotanegyed, ahol az épített örökségünk érdekességei mellé számos izgalmas történet is kapcsolódik, de a környék nincs híján az előremutató kezdeményezéseknek és a menő gasztrohelyeknek sem, az egyetemek közelsége pedig extra pezsgést ad.
Mindez egy olyan miliőt eredményez, ami talán még nem annyira túlzsúfolt, mint a közeli bulinegyed vagy az egyre inkább azzá váló Újbuda, ezért valóban nagyon hangulatos környékről van szó, ami a Time Out szerkesztőinek érdeklődését is felkeltette.
Leírásukban természetesen említik a Nemzeti Múzeumot és kertjében a Geraldine cukrászdát, a szomszédos Olasz Kulturális Intézetet, a Bródy Sándor utcát, valamint a Mikszáth Kálmán teret is mint a környék katalizátorait. Kiemelik az általunk is nagyra tartott új reggelizőt, a The Garden Cafét, a Kalóz lemezboltot, a Typo Showroomot, a Molnár Ani Galériát, a Főfotót, de a Jaromír a Templomhoz, a Fecske Presszó, a két Lumen és a Charbon Art Café (korábban Art Cafe Muse) is kapott néhány kedves szót.
Egy félmondatból az is kiderül, hogy a korábban bejelentett budapesti Time Out Market 2025 májusában nyithat meg a nemrég felújított Corvin Palace-ban. A Time Out teljes listáját ezen a linken olvashatjátok végig.
(Borítókép: Szabó Gábor - We Love Budapest)