Ritkán látjuk felülről Budapestet és a környéki városokat, ha mégis szembejön velünk egy-két fotó, akkor jellemzően a főváros nevezetességei vannak rajtuk. Éppen ezért érdekesek ezek a madártávlati képek, melyeken a kevésbé ismert helyszíneket szúrhatjuk ki.
Ritkán látjuk felülről Budapestet és a környéki városokat, ha mégis szembejön velünk egy-két fotó, akkor jellemzően a főváros nevezetességei vannak rajtuk. Éppen ezért is van különös hangulata az Imagine Építészet Hónapját beharangozó sétarepülésén készült fotóknak, melyek inkább a város kevésbé ismert pontjait mutatják be. Láthatjuk a kanyargó Dunát a Megyeri híddal, a Szentendrei-sziget csücskét, a budai hegyeket, Budaörsöt és a XII. kerületet.
A fotókat látva nekünk persze rögtön eszünkbe jutott Radnóti klasszikusa, a Nem tudhatom című versének egy részlete:
„Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg”