Új zenei sorozat indul a Budapest Jazz Clubban ENCORE! néven.
Jazz-zenét hallgatni a Hollán Ernő utcai jazzklubba járunk, színdarabokat megnézni pedig a színházakba. Ezt a két műfajt ötvözi mostantól a BJC olyan formában, hogy olyan színészeket és színésznőket hallgathatunk meg éneklés közben, akik ehhez külön adottsággal rendelkeznek, és/vagy van már lemezük, vagy külön a fellépésre készülnek egy műsorral. Olyan előadókra számíthatunk többek között, mint Ónodi Eszter, Törőcsik Franciska vagy Für Anikó.
Az ENCORE! egy új, tematikus sorozat a BJC-ben, aminek apropóját az szolgáltatja, hogy majdnem minden népszerű színésznőnek, színésznek van/volt zenei projektje, megjelent lemeze, vagy épp zenekara van.
A szervezők nem titkolt célja, hogy a sorozat keretében akár új, egyedi, máshol nem hallható-látható produkciók is szülessenek.
„A sorozattal – mint minden olyan koncerttel vagy más társművészeti programmal, ami nem a szigorúan vett jazzkoncertek közé tartozik – szeretnénk a klubot olyanok látómezejébe is behozni, akik eddig esetleg idegenkedtek a műfajtól és így a helyszíntől. Szeretnénk nekik is megmutatni a minőségi élő zene varázsát, és azt a különleges élményt és hangulatot, amit csak egy klubkoncert képes megteremteni”
– mesélik a szervezők.
Szintén a koncepció része, hogy a BJC a tőle megszokott barátságos, intim klubhangulattal és ritkaságnak számító, kompromisszumok nélküli hangzással, koncertzongorával és a színpad hátterében hatalmas vetítővászonnal – amit ki is használnak a koncertek alkalmával – várja a közönséget, illetve jelen esetben magukat a fellépőket is, hogy az adott térbe álmodják meg saját estjüket, melynek programját illetően szabad kezet kapnak.
Érdekesség, hogy bár ez nem szándékos, de úgy alakult, hogy szinte az összes fellépő valamilyen jazz-zenei vagy jazzes, a műfaj holdudvarába tartozó stílusú produkcióval érkezik. Első este (szeptember 18-án) például Xantus Barbara és Fehér Adrienn Édith Piaf, Dalida és kortársaik ismert darabjaiból válogatnak majd.
A fellépők sorrendje az alábbiak szerint alakul majd:
- szeptember 18.: Xantus Barbara feat. Fehér Adri
- október 18.: Für Anikó
- november 3.: Ónodi Eszter
- december 2.: Balla Eszter
- január 20.: Törőcsik Franciska
- március: Döbrösi Laura
Az ENCORE! című sorozatról minden további információt ezen a linken érhettek el.
Éjszakai élet
Budapest Jazz Club
Hely adatai
A Budapest Jazz Club 2007-es indulása után rövid időn belül ismert, itthon és nemzetközileg is jegyzett helyszínné, zenei és kulturális központtá avanzsált. Nomen est omen – tényleg a fővárosi jazzélet egyik központja.
(Borítókép: BJC)