Szeptember 5. és 8. között még javában tart a nyár, ezért szomorkodni semmi okunk, főleg a színesebbnél színesebb eseményeket tekintve. Ruhavásár, növényvásár, rakpartozás, nappali buli és filmfesztivál is lesz! Vasárnap pedig még egy világnapot is köszönthetünk, mégpedig az olvasásét, főleg, ha már túl sok lenne a valóság!

Szeptember 5., csütörtök

BUSHO Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál

Idén ismét érkezik a hazai rövidfilmrajongók kedvenc eseménye, a 20. BUSHO Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál. A fesztiválnak szeptember 3. és 8. között a Puskin Art Mozi ad otthont, ahol tehetséges filmesek mutatják be rövidfilmjeiket a világ minden tájáról. A programban különféle műfajú alkotások kapnak helyet, a drámától a vígjátékig, az animációtól a dokumentumfilmig. A vetítések mellett workshopok, kerekasztal-beszélgetések és közönségtalálkozók is színesítik a programot.

További infók

Cinema Niche x Budapest Tuning – szabadtéri filmvetítések

Az Isola Budapest szeptember 5. és 7. között a filmrajongóknak kedveskedik: a Cinema Niche szabadtéri vetítésein olyan ritka és különleges filmművészeti kincseket nézhetünk meg, melyeket Magyarországon korábban még nem vetítettek. A csillagos ég alatt, a természet közelségében, a város zajától távol élvezhetjük a filmeket.

A programban olyan 2024-es filmritkaságok kaptak helyet, amelyek a természet törékenységéről és a filmkészítés misztikus világáról mesélnek – csütörtökön David és Nathan Zellner Sasquatch Sunset című filmjét nézhetjük meg, ezt követi pénteken Leos Carax Cannes-ban bemutatott legújabb filmje, az It's Not Me, majd az esemény zárónapján az Acasa, My Home című alkotást vetítik Radu Ciorniciustól.

A szervezők arra biztatnak minket, hogy a vetítések után ne induljunk rögtön haza, hanem a filmek ébresztette ezernyi gondolatot a helyszínen, egy finom ital mellett egymással is osszuk meg.

További infók

Szeptember 6., péntek

Typo Showroom Autumn Sale 2024

A Typo Showroomban mindig a legjobb vintage szelekciót találjuk, szezonális leárazásaikon pedig szuper árakon vásárolhatunk. Legközelebb szeptember 6-án és 7-én készülnek akciókkal, de a kétnapos eseményen DJ-szett és ingyenfröccs is gondoskodik a bulihangulatról. Az őszi szezon új szerelemdarabja pedig lehet, hogy éppen az 1000 forintos dobozok valamelyikében lapul.

További infók

101Tigris – 1. szülinapi hétvége

A 101Tigris egy éve nyitotta meg kapuit, ezt pedig egy háromnapos szülifeszttel ünneplik meg. Szeptember 6. és 8. között mindennap más-más ikonikus Tigris-fogást rendelhetünk kedvezményes áron, a Tigris-fröccs is akciós lesz egész hétvégén, de a szervezők egyéb programokkal is készülnek: pénteken este 7 órától Tigris-kvízen tesztelhetjük tudásunkat, szombat este Járai Márk csap a húrok közé, vasárnap pedig családi nappal várnak minket. Lesz nyereményjáték is, ahol 101-es és Tigrises relikviák és finomságok keresik gazdájukat.

Forbes Makers Day – Egy nap önmagamért

Olyan világban élünk, amiben sok tényező feszít. Ki vagy mi határozza meg a napodat, hetedet, életedet? Hogyan halld meg a saját hangodat, találj egyensúlyt és válaszd önmagad a zajos mindennapokban? A Forbes Makers Day tabukat dönt: az eseményen idén bátorságot adnak a női egészség témájában. Megmutatják, hogyan éljük tudatosan a saját életünket.

A Forbes Makers Day vendégei elismert szakemberek és az önismeret útján járó hírességek, akik a tudásuk legjavával segítenek abban, hogy te is az legyél, aki lenni szeretnél.

További infók

Szeptember 7., szombat

Pozsonyi Piknik 2024

A Pozsonyi Pikniket Újlipótváros kulturális falunapjának is szokták becézni, ahol számos színházi és zenei programmal várnak minket szeptember első szombatján. Két színpadon, kitelepülő színházakkal, vásárosokkal, kézműves- és gasztrokitelepülőkkel garantálnak a szervezők egész napos kikapcsolódást szeptember 7-én.

Az eseményen minden korosztály talál izgalmas programokat, a családoknak a Pagony saját helyszínnel készül, a Radnóti Miklós utcai Gyerek Pikniken. A kiadó könyv- és társasújdonságokkal, dedikálással, társasozással és kézműveskedéssel készül, a Piknik ideje alatt a Pozsonyi Pagonyban is kedvezménnyel lehet vásárolni.

További infók

ÖrkényKert 2024

Tizenharmadik alkalommal szervezi meg az Örkény Színház évadnyitó fesztiválját a Madách téren, szeptember 7-én különböző kulturális programokkal várnak minket egy teljes napon keresztül. Találkozhatunk a színház művészeivel, és kedvezményesen válthatunk jegyet a színház előadásaira. Az idei ÖrkényKert különleges: a 2024/2025-ös évadban a színház fennállásának 20. évét ünnepli, ezért a szervezők meglepetésekkel és az este folyamán az ünnepi évadra vonatkozó nagy bejelentéssel is készülnek.

További infók

RAKPART 2024 II. hétvége

A RAKPART 2024 a közösségről, a folyónkról – rólunk szól. Az állandó chillezés, hesszelés, kutyázás, gyerekezés, biciklizés, gengelés, beszélgetés, csak úgy létezés mellett a Rakparton bárki szervezhet programokat, legyen az jógaóra, akusztikus koncert vagy maratoni társasozás.

Szeptember 7-én és 8-án is sajátos programokon vehetünk részt, amiket lelkes városlakók szerveznek: lesz társasozás, bicikliműhely, irodalmi felolvasóest, de képeslapot is készíthetünk kollázstechnikával.

További infók

Budaro Designers' Market

Az ősz folyamán új tervezői vásársorozat indul a XI. kerületben a Bartók-negyed támogatásával. A Budaro Designers' Market első állomása a Zsiráf Tranzit, ahol szeptember 7-én magyar tervezők alkotásai közül válogathatunk – a lakberendezési tárgyaktól kezdve a különböző technikával készült nyomatokon át a textiltermékekig mindent megtalálunk az új vásáron. Az asztalokon emellett felbukkannak majd kerámiák és ékszerek, könyvek és fotók is. Az ismertebb tervezők és márkák mellett helyet kapnak pályájuk elején járó fiatalok és izgalmas induló vállalkozások is.

További infók

SANTSAT

A nyár vége szerencsére nem jelenti azt, hogy a Santsattól is el kell búcsúznunk. Szeptember 7-én folytatódik a délutáni minifesztivál-sorozat, ezúttal a Farkashegyi repülőtéren rendezik meg.

Duckshell, Marosi & Kiqo, 96zen & El Niño, Klayman, Telemala és a Santsat-bulik örök DJ-je, Adis is Ok is színpadra lép. A bulizás mellett a mindfulness megtapasztalásához is közelebb kerülhetünk jógaórán, közös meditáción vagy self-awareness-workshopon keresztül.

További infók

Közösségi Kertek Éjszakája

Minden évben szeptember első szombatján rendezik meg a Közösségi Kertek Éjszakáját, ez pedig idén sem lesz másként. Szeptember 7-én a programhoz csatlakozó közösségi kertek késő délutántól nyitott kapukkal várnak minket. Minden kert saját programlistával készül, többek között számíthatunk kóstolásokra, kvízekre, közös ültetésre, gyerekprogramokra és összességében egy jó hangulatú estére a város valamelyik kis zöldoázisában.

További infók

Szeptember 8., vasárnap

Shuk Shuk Design Fair

A legizgalmasabb hazai márkákat felsorakoztató Shuk Shuk Design Fair ismét az Este11 árnyas kertjébe költözik a Feneketlen-tónál. Vasárnap kerámiák, printek, ruhák, ékszerek közül válogathatunk, ha pedig szünetet tartanánk a szebbnél szebb tárgyak felfedezésében, egy finom koktélra vagy egy kiadós ebédre is megpihenhetünk, miközben élvezzük a vásári forgatag hangulatát.

További infók

39. Wizz Air Budapest Félmaraton

Szeptember 8-a a napja, amikor újra rajthoz állhatunk, hogy Budapest legszebb látványosságai mellett elhaladva teljesítsük a félmaratont.

A 39. Wizz Air Budapest Félmaraton szervezői különböző lehetőségeket kínálnak, hogy a képességeinkhez legjobban passzoló távot tudjuk teljesíteni: a 21,1 kilométert párban vagy akár trióban is lefuthatjuk, de azoknak sem kell aggódniuk, akik számára a félmaraton egyelőre csak célkitűzés, idén is lehet nevezni 10 kilométeres távra. A jó hangulatot és a versenydrukkot a zenei fellépők és a lelkes szurkolók biztosítják.

További infók

Olvasás Világnapja – Nyiss ki egy könyvet, ha túl sok a valóság!

Az Akvárium Klubban szeptember 8-án az Olvasás Világnapja alkalmából egy egész napon át változatos programokkal várnak minket: izgalmas beszélgetéseken és felolvasásokon vehetünk részt előadóművészek, alkotók és közéleti szereplők részvételével. Lesz szó meseterápiáról, a slam poetry műfajáról, többek között pedig Lackfi János és Kollár-Klemencz László előadásait is meghallgathatjuk.

További infók

Kiskertpiac

Szeptember 8-án a Mad Garden Budában élvezhetjük még a nyárutót és köszönthetjük együtt az őszt, gyönyörű kinti és benti növényekkel vár minket a Kiskertpiac következő vására. A növényeken túl különleges természetes dizájntermékek közül is válogathatunk.

További infók

Ha további programokat böngésznétek a hét többi napjára is, ide kattintsatok!

(Borítókép: We Love Budapest)

Címkék