Az augusztus 20-i tűzijátékok kapcsán a mikrochipek fontosságára hívja fel a figyelmet a MOL, országszerte 204 MOL töltőállomáson találunk ingyenes mikrochip-leolvasót.

A tűzijátékok miatt az egyes ünnepek – mint az augusztus 20. vagy a szilveszter – a kutyák számára elviselhetetlenné válhatnak. Országszerte 204 MOL töltőállomáson található ingyenes mikrochip-leolvasó, mely segíti az elkóborolt állatok minél előbbi hazajutását. A mikrochip-leolvasók kihelyezése óta, az elmúlt 6 évben több ezer kutyát sikerült azonosítani a MOL töltőállomásokon.

A vihar során az égdörgés, szilveszterkor, vagy éppen a közeledő nemzeti ünnepen, augusztus 20-án a tűzijátékok teszik szinte elviselhetetlenné az állatok életét. Az erős fény- és hanghatás sokkolóan hat az állatokra, akik emiatt rémülten elkóborolnak. A MOL 2018 májusában kezdte meg együttműködését a Vigyél Haza Alapítvánnyal. A kezdeményezés indulása óta csak 2022 és 2023-ban több mint 4300 elkóborolt kutyának igyekeztek a MOL-kutakon segíteni, és a mikrochip-leolvasóknak köszönhetően az állatok több mint háromnegyede vissza is került gazdájához. 10-ből nyolc kutya jellemzően vidéken kóborol el.

„Felelős vállalatként, ez a kezdeményezés igazán közel áll a szívünkhöz, ezért a nemzeti ünnep és szilveszter közeledtével évről évre felhívjuk az állattartók figyelmét az ünneplés okozta nem várt következményekre. Számunkra is meglepő, hogy hat év alatt milyen sok elveszett kutyának volt szüksége segítségre. Szerencsére szinte az összes MOL töltőállomáson beazonosított mikrochipes kutya visszakerülhetett a gazdájához”

– mondta Bakos Piroska, a MOL szóvivője.

Jótanácsok állatbarátoknak tűzijáték napján:

  • Lehetőség szerint legalább este 6 és másnap reggel 6 óra között engedjétek be kedvenceiteket a lakásokba.
  • Semmiképp ne hagyjátok kedvenceiteket egyedül.
  • Ha sétálni indultok, kizárólag bilétával ellátott nyakörvvel és pórázon tegyétek.

Ha mindezek ellenére a kedvencek mégis elkóborolnának, a mikrochip-leolvasóval rendelkező helyszínek listája elérhető a Vigyél Haza Alapítvány kutyakereső alkalmazásában. Az alkalmazás itt tölthető le. A mikrochip-leolvasóval rendelkező MOL töltőállomások pedig a MOL Move alkalmazásban és a MOL töltőállomás-keresőn találhatók meg.

Forrás: MOL

(Borítókép: Hartyányi Norbert - We Love Budapest)

Címkék