Idén nyáron felújítják a híd északi oldalán, a Margitszigethez közelebb eső oldalon található kerékpárutat.

A BKK közleménye szerint a járdával közös területen vezetett kerékpárút átépítése során eltávolítják a tönkrement bevonatot, majd a szemcseszórt alapfelületre új, érdesített felületű, a só ellen védő, piros színű burkolatot fektetnek. Továbbá újrafestik az útburkolati jeleket és a kerékpáros-piktogramokat, valamint kicserélik a kerékpárút és a gyalogjárda közötti taktilis útburkolati jelet.

A felújítás idején a kerékpárral és gyalog közlekedők ideiglenesen a közúti útpálya külső forgalmi sávjában kialakított kerékpárúton, illetve a járdán haladhatnak.

A kerékpárút rekonstrukciója két ütemben valósul meg:

  • július 8. (hétfő) és előreláthatólag augusztus 4. (vasárnap) között a szigeti bejáró és a budai hídfő,
  • augusztus 4. (vasárnap) és 31. (szerda) között a pesti hídfő és a szigeti bejáró közötti szakaszon zajlik majd a munkavégzés.

A munkák során a Buda felé vezető oldalon a külső sávot lezárják a gépjárművek elől, mert ott ideiglenes jelleggel kerékpársávot, illetve gyalogosrészt alakítanak ki. Ebben az időszakban Pestről Buda felé csak egy forgalmi sáv áll a gépjárművek rendelkezésére a hídon, így a Szent István körúton és a Pozsonyi úti felhajtón időszakosan jelentősebb torlódások alakulhatnak ki a Margit híd irányába.

A közösségi közlekedés segítése érdekében a Szent István körút Tátra utcai kereszteződésétől a Margit hídi munkaterület kezdetéig ideiglenes autóbuszsáv lesz kijelölve a szélső forgalmi sávban, amelyet a Pozsonyi útig a kerékpárosok is használhatnak. A munkavégzés időtartama alatt a Pozsonyi út felől is csak egy sávon lehet a Margit hídra felhajtani.

(Borítókép: Kőrösi Tamás - We Love Budapest)

Címkék