Rényi Ádám mint kommunikációs és médiaszakember, valamint újságíró vált ismertté, később másodmagával megalapította a 21. Század Kiadót, melynek jelenleg is a társtulajdonosa. Később a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs főtanácsadója lett. Mindezek mellett pedig még arra is marad ideje, hogy szívügyének, az írásnak éljen.
Az idei Könyvhétre (június 13–16.) jelent meg Rényi Ádám harmadik novelláskötete, az Erika néni, amivel folytatja annak az írói világnak az építését, amit előző két könyvével, az Osztálytalálkozóval és a Bezzeggyerekkel kezdett el. Rényi a hétköznapi életről ír, annak abszurditásáról, hol érzelmesen és lélekbe markolóan, hol egy-egy bizarr fordulatra építve, hol a humor eszközével, hol pedig ezeket keverve egymással. A szerző jó megfigyelő, minden hétköznapi mozzanatban képes felismerni a nagy sztorit, és még a pesti hétköznapokat is mélyrehatóan ismeri – elsősorban ez derül ki Rényi Ádámról, miközben a novelláit olvassa az ember.
Most pedig nézzük, hogyan látja Rényi Ádám Budapestet!
We Love Budapest: Mi az első dolog, ami az eszedbe jut Budapestről?
Rényi Ádám: Szülőföldem. Vicces, hogy aki vidéki, annak van szülőföldje, szülőhazája, a vidékiségben van valami magasztos, míg a pesti, az meg simán pesti. Én nagyon erősen kötődöm Budapesthez, büszke vagyok rá, és kimondottan szeretem külföldi vendégeknek mutogatni.
WLB: Melyik a kedvenc budapesti kerületed, környéked, és miért?
R. Á.: Újlipótvárosban éltem egész életemben, és most is itt élek. Az a tippem, hogy ez nem is fog változni. Szó szerint ez a komfortzónám, valahogy azt érzem, nem történhet velem nagy baj, ha nem megyek tovább a Jászai Mari térnél. Szeretem, hogy ha végigbiciklizek a Pozsonyi úton, akkor tíz másodpercenként integethetek ismerősnek, barátnak, rokonnak. Élvezem, hogy minden közel van, és egyre több a zöld, noha régen sem volt kevés.
WLB: Hogyan nézne ki az ideális budapesti napod, amikor nincs semmi dolgod, és azt csinálsz, amit akarsz, meg oda mész, ahova csak akarsz?
R. Á.: Egy ideális napon, amikor semmi dolgom, csak otthon heverészek, és semmi hasznosat nem csinálok.
WLB: Budapest melyik korszakába utaznál vissza az időben, és miért oda?
R. Á.: Az 1920-as és 30-as évekbe beköszönnék, de az 1960-as és 70-es évek is érdekesek lehetnek. Főleg a színház, a kabarék világa érdekel ezekből az időkből.
WLB: Hol esik a legjobban a sör/bor/pálinka/üdítő/kávé/tea?
R. Á.: Alkoholt nem iszom, zéró kóla meg szinte mindenhol van, szóval ha bárhova ledobnak a városban, feltalálom magam. De ha én választhatok helyet, egy jó reggeli a Pozsonyi úti Briósban mindig jólesik, nagyon szeretem a Bangla Büfét az Akácfa utcában és Óbudán a Zöld Kapu Vendéglőt. A megszokások erősebbek a felfedezőkedvnél.
WLB: Kedvenc helyed a városban, amit talán kevesen ismernek?
R. Á.: Szeretem a kőbányai kínai negyedet, a Bartók Béla út mellékutcáit, de olyan igazán titkos, csak az enyém helyem nincsen.
WLB: Ha nem lenne határ, és oda költözhetnél Budapesten belül, ahova csak akarsz, hol élnél legszívesebb?
R. Á.: Ha bárhol élhetnék, akkor is ott élnék, ahol most élek.
WLB: Mint író melyik nevezetes budapesti helyszínen dedikálnál szívesen, és miért pont ott?
R. Á.: Szerintem nincs jobb dolog egy könyvheti dedikálásnál. A Vörösmarty tér a város szíve, ami Könyvhét idején dobog a legszebben.
WLB: Mi Budapest legabszurdabb vonása szerinted? De úgy is kérdezhetném: mennyire abszurd város Budapest, és mi teszi azzá?
R. Á.: Nem tudom, hogy abszurd-e, vagy inkább csak különös, de Budapesten, ahol közel 1,8 millió ember él, nagyon könnyű összefutni ismerőssel a város szinte bármelyik pontján. Ami statisztikailag szinte lehetetlen, az a valóságban naponta megtörténik.
WLB: Novelláidban általában a teljesen triviális pesti hétköznapok tárulnak elénk. Mi az, amit leginkább szeretsz ezekben a pesti hétköznapokban, mi fog meg bennük a leginkább?
R. Á.: Ez a nagyszüleim, a szüleim és az én világom. Egyfajta biztonságom, nosztalgiám. A jelenben ott a múlt, és van ebben valami megnyugtató. De ez nem akadályoz meg abban, hogy a történeteimben nyugtalanító események is előforduljanak. Sőt.
(Borítókép: Ekés András)
