Hosszas küzdelem után a Kultúrbrigád befejezi az Átrium üzemeltetését, és Pintér Béla társulatának Facebook-posztjából kiderül, ki veszi át tőlük.
Pintér Béla és Társulata otthagyja az újpesti Uprendezvénytért, ami 5 éve adott otthont előadásaiknak. Ezt egy Facebook-posztban közölte a társulat, melyben egyéb fontos információkat is megosztottak.
„2024 szeptemberétől egy olyan új kollaboráció költözik az Átriumba, mely az épületben nem ismeretlen társulatok partneri együttműködésére épül. A Pintér Béla és Társulata, a Dumaszínház, a Delta Produkció, a Füge Produkció és az Orlai Produkciós Iroda közös nevezője egy elsősorban produceri alapú működési modell kialakítása, és ezáltal egy megbízható alapokon nyugvó, de a független előadó-művészeti terület számára is nyitott befogadóhely működtetése. Cél az intézmény elmúlt 12 évének színházi hagyományaihoz és szakmai sikereihez méltó színvonalas és sokszínű, a minőségre garanciát vállaló műsorpolitika összeállítása, igazodva a Margit-negyed lokális igényeihez és az épület adta lehetőségekhez”
– írják a bejegyzésben.
A kollaboráció tehát a II. kerületi Átriumba költözik, ahol a Kultúrbrigád formáció most tölti utolsó évadát. A Pintér Béla és Társulata, a Dumaszínház, a Delta Produkció, a Füge Produkció és az Orlai Produkciós Iroda tervei között szerepel a menedzsmenti gondolkodás, a kortárs magyar szöveg népszerűsítése, valamint az aktuális társadalmi és a hétköznapi jelenségekre való érzékeny reagálás.
![atrium-film-theatre](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5657/56575/565758/56575897_13f74d3c3083eb9678194d78d9a4b6f8_wm.jpg)
„Középtávon cél a partnerek által közösen létrehozott koprodukciók bemutatása, kortársdráma-pályázat kiírása és szakmai rendezvények szervezése is, melyek mind hozzájárulhatnak majd az Átrium brand továbbépítéséhez” – olvasható a bejegyzésben.
(Borítókép: Kőrösi Tamás - We Love Budapest)