Június második hétvégéjén első ízben rendezik meg a BLOOM fest Budapestet a Rózsakertben, ahol kertészetek, növény- és virágárusok, növényi eredetű szépségápolási termékek és vezetett séták is várják az érdeklődőket.

A két és fél hektáros rozáriumban a már említettek mellett különböző workshopokon és vezetett sétákon is részt vehetünk június 8-án és 9-én, de lesznek kerekasztal-beszélgetések, és gyerekprogramokkal is készülnek a szervezők.

A különböző programok során megismerkedhetünk hivatásos kertépítőkkel, kerttervezőkkel, termelőkkel, „zöldítő” vállalkozásokkal, növényi alapú szépségápolási és gasztronómiai termékekkel, miközben ambientzenék szólnak majd a háttérben.

A BLOOM fest Budapestre a normál napijegy 2000 Ft-ba, a nyugdíjas-, a diák- és a pedagógusjegy 1500 Ft-ba, a családi jegy (két felnőtt és maximum két diák) pedig 5500 Ft-ba kerül. Budafok-Budatétény lakosai 1600 (napijegy) és 1200 Ft-ért (nyugdíjas-/diákjegy) látogathatják a fesztivál programjait, míg a fogyatékkal élők és kísérőik, valamint a 14 év alatti gyerekek számára a belépés ingyenes. Minden további információ a fesztivál hivatalos Facebook-eseményénél és weboldalán érhető el.

Címkék