Az első állandó magyar nyelvű színház
1837. augusztus 22-én nyílt meg Pest első állandó magyar színháza, a Pesti Magyar Színház, amely ekkor még az Astoria, a Múzeum körút és a Rákóczi út sarkán állt. A nyitó előadáson Vörösmarty Mihály Árpád ébredése című drámáját, majd Eduard von Schenk Belizár című szomorújátékát mutatták be. Bár a városban már 1812 óta működött egy színház, az viszont csak német nyelvű darabokat játszott. A Pesti Magyar Színházban operát és drámát egyaránt nézhettek a nézők, 1840-ban átnevezték Nemzeti Színháznak.
Az első polgármester
Miután Pest, Buda és Óbuda egyesült, szükség volt egy polgármesterre, aki a gyakorlatban vezeti a várost, hiszen a főpolgármester inkább reprezentatív és ellenőrző szereppel bírt. Így hát 1873-ban megválasztották a már akkor is népszerű várospolitikust, Kamermayer Károlyt polgármesternek. Kamermayer korábban részt vett az 1848-as szabadságharcban hadnagyként, 1857-ben a pesti dologháznál volt tisztviselő, 1861-ben Buda főjegyzője lett, 1867-től Pest tanácsnoka volt, aki a közegészségügyi és köztisztasági ügyekért felelt. Polgármesterként a város új, korszerű közigazgatásának kiépítése, a hivatalok beindítása, az új kerületi elöljáróságok megszervezése kötődik a nevéhez, de olyan nagy beruházások is, mint a Fővám téri Nagyvásárcsarnok és a Közvágóhíd.
Az első vásárcsarnok
Budapest első vásárcsarnoka az ország első vásárcsarnoka is volt. Az épülettípus a 19. században vált népszerűvé, amikor is a megnövekedett lakosságszám és a csökkenő közbiztonság miatt a városokból egyre inkább kiszorultak a nyílt piacok, helyüket pedig átvette a fedett tér. A Fővám téri csarnok az egyesített Budapest első nagyobb építészeti beruházása volt, amit még az első polgármester, Kamermayer Károly indított el. Az épületet az a Pecz Samu tervezte, akinek a Műegyetem könyvtárát és az Országos Levéltárat is köszönhetjük. A Központi Vásárcsarnok érdekessége, hogy eredetileg még saját vasúti rakodóvágánya is volt, a felszín alatt pedig egy folyosó kötötte össze a rakparttal. A budai oldalon „csak” 1902-ben épült vásárcsarnok, ez volt a VI. számú, amit ma Batthyány téri vásárcsarnokként ismerhetünk.
Az első cukrászda
Első cukrászdáink Budához köthetők, ugyanis az első hivatalosan bejegyzett cukros süteményesünk 1718-ban Budán kapott engedélyt arra, hogy cukrászdát üzemeltessen, bár ekkor még ezzel a nyugatabbra nagyon is jól prosperált vállalkozással itthon olyan nagyon nem tudtak mit kezdeni az emberek. Jó száz évvel később, 1827-ben a mai Szentháromság téren nyitotta meg süteményüzletét Schwabl Ferenc cukrász, a még ma is üzemelő, Európa-szerte híres Ruszwurmot. Érdekesség, hogy az alapító halála után József nádor egykori udvari sütője, Richter Lénárt vitte tovább az üzletet, aki annyira ügyes cukrászmester volt, hogy még Bécsből is rengetegen jöttek kifejezetten az ő süteményei miatt. Ami a pesti oldalt illeti, az első cukrászdát 1847-ben Kugler Emil alapította a József nádor téren, 1870-ben a mai Vörösmarty térre költözött, és ma Gerbeaud néven ismerjük.
Az első sztriptízbár
Bár felnőttműsorokat már a 60-as évek közepétől találhattak az arra vágyók Budapest éjszakai szórakozóhelyein, a város első igazi, maszek nightclubja csak 1985-ben nyílt meg. Nevét a hollywoodi Pink Pussycat bár ihlette, és annak ellenére, hogy a bejárat fölött a Rózsaszín Cica név díszelgett, előszeretettel hívták Rózsaszín Cicáknak is. Tükrök, rózsaszín plüsscicával ékesített zongora és apró, intim hangulatú galéria tartozott a széplányok birodalmához, aki pedig férfiasabb szórakozásra vágyott, mehetett a rózsaszín cseppkőbarlangot idéző biliárdszobába játszani.
(Borítókép: Balkányi László - We Love Budapest)
