A BKK továbbfejlesztette az utastájékoztatási rendszerét, így a sárga buszjáratok valós idejű indulásai is megjelennek a járműfedélzeti és a FUTÁR-kijelzőkön.

Egyre összehangoltabb Budapest és környéke közösségi közlekedése. A BudapestGO-ban már megjelenő regionális sárga buszok valós idejű járatindulásai mostantól láthatók lesznek a közterületi FUTÁR-kijelzőkön, valamint a járműfedélzeti kijelzőkön is. A fejlesztés a BKK azon, kiemelt célját erősíti, hogy a társszolgáltatókkal (MÁV-START, MÁV-HÉV, Volánbusz) együtt nemrég bevezetett új tarifaközösséggel igénybe vehető járatok teljes palettája megjelenjen az utastájékoztató felületeken.

A vasúti szolgáltatók adatai már korábban bekerültek a rendszerbe, a Volánbusz-adatok pedig most. A próbaüzemre Újpest-városkapunál, a Felsőcsatári úton, illetve a csepeli Szent Imre téren került sor, a tesztek pedig pozitív tapasztalattal jártak, így a BKK mostantól a teljes szolgáltatási területen megjeleníti az említett információkat.

Asztalnál a város – We Love Kuponhét Augusztus 20. és szeptember 6. között!

Első kuponhetünk keretében kuponoldalunk bemutatásával különleges kedvezményekben és ajánlatokban részesülhettek, ezzel szeretnénk meghálálni, hogy olvastok minket. A résztvevő helyek között találtok jól ismert budapesti klasszikusokat, de izgalmas újhullámos éttermeket, pékségeket, bisztrókat, pizzériákat és bárokat is.

Részleteket ezen a linket találtok, felfedezésre fel!

hirdetés

Címkék