Vannak azok a helyzetek, amikor kifejezetten jó a közösségimédia-felületeket böngészni, mert így olyan titkos helyszíneket fedezünk fel, amikről vagy nem hallottunk még, vagy valahogy csak lemaradtak a mentális térképünkről. A budapesti forgatagból kiszakadó tahitótfalui kirándulásunk is egy Insta-fotó alapján indult, és a felfedezendő titkos tavat teknősök, siklók, hegymenet és csodás panoráma kísérte.
Amikor kinyitnak a teraszok, csökken az erdők, mezők és hegyek „forgalma” – már ami az embertömeget illeti, és a természetben újra kicsit magunk lehetünk a csendben. Főleg akkor, amikor az időjárás is úgy akarja, és az esőt meg a borút felváltja a napsütés. Ha egy ilyen napsütötte, kellemes meleg napon a kirándulás mellett döntünk, akkor érdemes kikacsintani a megszokott Normafa, Hármashatár-hegy vagy János-hegy helyett Pest megye külső határai felé is és elindulni Tahitótfalura. És mivel a Tahitótfalu–Vörös-kő–Rekettyés-tó-trip tényleg nem tartozik a legismertebbek közé, a csicsergő madarak és a kisebb állatok mellett csak elvétve találkozunk túrázókkal, így a tényleges kiszakadásra vágyóknak ideális terep.
A kiindulási pontot könnyű eltéveszteni, úgyhogy érdemes észben tartani, hogy a tahi hídfő után pár száz métert kell már csak megtenni a főúton, és elérkezünk a Bercsényi utcáig, ami egy kellemes sétával vezet be a forrásokat és kis tavacskákat rejtő erdőbe. Ami a tájékozódást illeti, innentől már viszonylag könnyű dolgunk lesz: jól láthatóan és gyakran felbukkannak a turistajelzések, és ahogy Dorothy az Ózban, úgy mi is maradjunk a sárga úton. A terep viszont becsapós, a kezdeti könnyed sétát hamar felváltja az erőmenet, ami logikus, hiszen a Visegrádi-hegység egyik, 521 méteres csúcsára indulunk.
A sárga jelzést követve végig az Ugró-patak – vagyis inkább annak szurdoka – mellett vezet az út, érdemes néha bemerészkedni a fák közé és lenézni a mélybe, mert meglepetésünkre nem a kiszáradt patakmedret látjuk, hanem a benne csordogáló vizet. Utunkat már itt szegélyezi egy kisebb forrás, de a nagyobb és – a jelzés szerint – iható vizű Hétvályús-forrást egy kanyar és egy tisztás után érjük el.
Ezt a turistajelzésen kívül még táblák is jelzik, amiken az irány mellett a hossz és a menetidő is fel van tüntetve. Vulkanikus szerkezete miatt a Visegrádi-hegység elég gazdag vízrajzzal bír, kb. 170 forrás és felszíni vízfolyás található itt, a túra során mi is érintünk jó párat.
Ajánlatos a forrásnál szelíd őzként elidőzni és rákészülni a következő 10-15 percre, mert egy erősen meredek kaptatón kell majd felkapaszkodnunk, hogy a sárga és a piros jelzésnél balra fordulva elérjük célunkat: a Vörös-kőt és a hegymenetet és a másnapi izomlázat kárpótló csodás panorámát a Szentendrei-szigettel.
A csúcsra érve az eddigi erdős terepet felváltják a sziklák és a színes virágok, kakukkfüvet, magyar szegfűt és kutyatejet is látunk a Felszabadulási emlékmű körül. Ez a változatos világ az egész túrára jellemző, hol tölgyekkel teli erdő, meredek lejtők, hol napsütötte tisztások, hol források és tavak váltják egymást.
A Felszabadulási emlékművet 1948-ban építette a Természetbarátok Turista Egyesülete, az erdők felszabadulásának emlékére, amikor is 1946-ban az addigi magánerdőket államosították és megnyitották a látogatók előtt.
Akkoriban még vörös csillag volt rajta, ma már kereszt és egy kis róka jelzi a csúcsot, ahová a rendszerváltásig csillagtúrákat is szerveztek – utóbbinak, mondjuk, a mai napig megvan a romantikája. Jó időben pedig nemcsak az alattunk tekergő Duna és a Naszály kopasz tájsebe nyújt lenyűgöző látványt, hanem a Börzsöny és a Cserhát vonulatai is,de szemfülesek akár a Tátra körvonalait is felfedezhetik.
A piros jelzést követve szerpentines ösvény vezet lefelé, a Rekettyés-tó irányába, a lejtmenetben érdemes a lábunk elé is figyelni, mert a rézsiklók hirtelen, a semmiből képesek átkígyózni előttünk. A jobbra-balra kanyargó útvonal kb. 10 perc után átvált egy egyenes, víz vájta árokba, amin kényelmes séta vezet egy tábláig, amin Az erdő fohásza olvasható, itt balra fordulunk, és a fák mélyén megtaláljuk a rejtőzködő Rekettyés-tavat.
A kidőlt fák, a lehullott gallyak, a sásliliomok és a ciripelő tücskök idilli tavi világot varázsolnak elénk, ahonnan jó ideig biztosan nem szeretnénk elindulni, és ahol kis szerencsével még mocsári teknőst is láthatunk. Felfedezők innen még visszakanyarodhatnak a Vörös-kő irányába, de ha kimerültünk a pár órás kalandozásban, hegymenetben és lejtőkben, akkor a piros jelzés kivezet minket Leányfalura, ahol kényelmesen megpihenhetünk.
