Keresés EN

Budapest

300 új fát ültetnek az Üllői út mentén

Megkezdődtek az Üllői úti fasor átfogó rekonstrukciós munkái Budapest határától egészen a Határ útig.

Nagy munkába vágjuk a fejszénket, a mai nappal megkezdődnek az Üllői úti fasor átfogó rekonstrukciós munkái Budapest határától egészen a Határ útig. Szakembereink a fasor felmérésekor azt tapasztalták, hogy a fák jelentős része kiöregedett, egészségügyi állapotuk balesetveszéllyel fenyeget, így ennek elhárítására sokat ápolásban kell részesítenünk, illetve el kell távolítsunk a fasorból” – írják a Főkert munkatársai.

A kivágott fák pótlását még idén tavasszal elvégzik, de nemcsak a most kivágott fák helyére kerülnek új facsemeték, hanem a korábban megüresedett fahelyekre is ültetnek. Így közel 300 új fa zöldíti majd a fasort, és a tervek szerint olyan fafajok is lesznek köztük, amelyeket korábban ezen a helyszínen nem alkalmaztak. A közművek, a légvezetékek helyzete miatt leginkább alacsony növésű, gömbkoronájú fákat válogattak ide, azonban ahol erre lehetőség van, ott kifejezetten a magasabbra növő, nagyobb koronájú fajtákat részesítik majd előnyben.

A munkavégzés nagyon hosszú szakaszt és sok fát érint, így várhatóan több hétig tart majd. Ezalatt az autóforgalmat nem korlátozzák, de előfordulhat, hogy kisebb fennakadásokat tapasztalhatnak majd az arra közlekedők, emiatt a Főkert a türelmünket és megértésünket kéri. A balesetveszély miatt kivágásra ítélt fák favizsgálati adatlapjait ezen a linken találjátok meg.

(Borítókép: Szabó Gábor - We Love Budapest)

Cimkék

Hasonló tartalmak

Gasztró Budapest

Ellopták Bernátot, a Rengeteg RomKafé főmackóját

Ismeretlenek elrabolták a több száz plüssmackójáról és kiváló forró csokijairól híres Rengeteg RomKafé főmedvéjét.

Budapest

Nőnapi adománygyűjtés Józsefvárosban – Higiéniai eszközökkel segíthetjük a rászorulókat

Adománygyűjtést szervez a Józsefvárosi Önkormányzat nőnap alkalmából, március 5-ig több helyszínen adhatunk le higiéniai cikkeket.

Budapest

Hőhullám a IV. kerületben – Miért mindig Újpesten dől meg a melegrekord?

Az elmúlt hetekben sorra dőltek meg a melegrekordok, sok közülük Újpesten. Ez a kerület lenne a város legmelegebb helye?

Budapest

Budapest és a bűvös 7-es szám

Rejtélyes oknál fogva a 7-es számot misztikus titokzatosság lengi körül. Ezért megnéztük, mi az, ami kötődik vagy kötődött ehhez a számhoz Budapesten.

Neked ajánlott

A