Keresés EN

Látnivalók és kultúra

Különleges koncertek lesznek ezeken a metróállomásokon a magyar kultúra napján

Három IX. kerületi állomáson érdemes lesz leszállni a metróról hétfőn, mert minikoncerteket, énekes és táncos előadásokat is láthatnak majd az utasok.

1989 óta ünnepeljük január 22-én a magyar kultúra napját, hiszen 1823-ban ezen a napon tisztázta le és jelölte meg dátummal Kölcsey Ferenc a Himnusz kéziratát. A BKV, a BKK és a Ferencvárosi Önkormányzat minden évben megünnepli az évfordulót, így idén is klasszikus és könnyűzenei koncertek, néptáncelőadás, artistabemutató várja az utasokat három IX. kerületi metróállomáson. Így tehát január 22-én 16:00 és 20:00 óra között érdemes lesz leszállni vagy csak elsétálni a Corvin negyed, a Kálvin tér és a Nagyvárad tér állomásokhoz. 

A BKV mindig szívesen támogatja a kultúraközvetítő kezdeményezéseket, örömmel biztosít helyet és működik együtt kisebb-nagyobb művészeti csoportokkal, színházakkal, alkotóművészekkel, hogy a Budapesten közlekedők életébe belecsempésszen egy kis színt, néhány örömteli percet, jókedvűbbé, gazdagabbá varázsolva ezzel a hétköznapokat.

A magyar kultúra napjához kapcsolódva több program is lesz városszerte, ebben a cikkben szemezgettünk belőlük.

Forrás: BKV

(Borítókép: Ladóczki Balázs - We Love Budapest)

Cimkék

Hasonló tartalmak

Kultúra

Oscar-nap a Művészben

Március 11-én 96. alkalommal díjazza az előző év legjobb filmjeit és filmeseit az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia. Nincs is jobb hangolódó program a gálára, mint a március 10-ei Oscar-nap a Művészben, amikor 13 órától estig jelölt filmeket nézhetünk meg.

Neked ajánlott

A