A Táncsics Mihály utca a Várnegyed egyik legimpozánsabb utcája, melynek számos híres lakója akadt (például Tóth Árpád), illetve a 9. szám alatt volt az a börtön, ahol olyanok raboskodtak, mint Kossuth Lajos, Wesselényi Miklós, Batthyány Lajos, na és az utca névadója, Táncsics Mihály is. Az utca csupa felújított régi épületei közül a legszebb és legnemesebb a 7. szám alatt található Erdődy-Hatvany-palota, amit 1750-ben építtetett fel gróf Erdődy György országbíró, majd amikor 1912-ben megvásárolta azt Hatvany-Deutsch József, átépíttette. A Zenetudományi Intézet és azzal együtt a Zenetörténeti Múzeum 1984-ben költözött ide.
A Zenetörténeti Múzeumban ne is keressük a magyar könnyűzene vagy a jazz nyomait, mert az intézmény a hazai komolyzenével foglalkozik, és nem elsősorban, hanem kizárólag. Nemcsak a történetét dolgozza fel, és nemcsak a legfontosabb alakjait és zenekarait idézi fel, hanem a hangszerkészítésről, -javításról is alapos képet kapunk, sőt, van egy komolyabb hangszergyűjteménye is. De kitér az egyéb aspektusokra is, mint a képzőművészet és a komolyzene kapcsolata, illetve a múzeum számottevő érme- és jelvénygyűjteménnyel is bír.
A múzeum állandó kiállításai mellett jelenleg három időszaki kiállítás is látható, bár az egyik kapcsán épp azon ügyködik az intézmény, hogy az is állandóvá váljon. Ez utóbbi egy kortárs képzőművészeti tárlat, melynek kiállító képzőművészei Bartók Béla művészetének inspirációja nyomán készítették el alkotásaikat. Egy másik időszaki kiállítás a „magyar Stradivarius″, a hegedűkészítő Nemessányi Sámuel (1837–1881) életét és munkásságát mutatja be. Egészen különös élmény az egykori munkaasztala mellett állni. A harmadik időszaki kiállítás pedig a máig aktív és idén 170 éves Budapesti Filharmóniai Társaság történetét dolgozza fel.
Állandó kiállításból több is akad a Zenetörténeti Múzeumban. A legérdekesebb a zongorajavítással foglalkozó rész, ami az 1923-ban alapított Sasvári Zongoraterem műhelyét mutatja be eredeti emléktárgyakkal, szerszámokkal és munkaállásokkal. A több generáción át zongorajavítással foglalkozó Sasvári család első zongoraterme a Móricz Zsigmond körtéren volt, majd az Erzsébet körútra költöztek, tevékenységüket pedig 2016-ban fejezték be, ekkor adományozta a család a műhely berendezését a múzeumnak. Hasonlóan izgalmas a hegedű- és vonókészítéssel foglalkozó kiállítás, ami részben szintén egy berendezett műhelyből áll. A Pilát–Sáránszky-műhely 1882-től 2007-ig működött (amit előbb Pilát Pál, majd tanítványa, Sáránszky Pál vezetett). Ennek berendezései és emléktárgyai mellett egy értékes hegedűgyűjtemény is része e tárlatnak.
A legértékesebb része a kiállításnak természetesen a hangszergyűjtemény, melyben egészen unikális darabok is láthatók, mint például az egymás mellett álló három Bösendorfer (mind egy-egy nagy magyar zeneművész saját zongorája volt). Ezek közül Bartók Béláé a legnagyobb, egy hatalmas fekete versenyzongora. Ezt jól ellenpontozza Hubay Jenő jórészt fehér zongorája, amely a legdíszesebb a három közül. A kettő között pedig
egy igazán különleges darab látható, Dohnányi Ernő zongorája, amely típusból mindössze pár darab van a világon, és az övé volt az első: abban tér el a szokásos versenyzongoráktól, hogy ennek ívelt, konkáv billentyűzete van.
Külön helyiséget kapott a Lajtha László előtt tisztelgő tárlat, amit a Kossuth-díjas zeneszerző, népzenekutató és zenepedagógus halálának 50. évfordulóján nyitottak meg, 2013-ban. Az emlékszoba a régi tárgyaival és bútoraival van berendezve: ott van többek között a zongorája, az íróasztala, az írógépe, a sapkája, a táskája és egy üveges szekrény a könyveivel tele. Végül, de nem utolsósorban az állandó kiállításhoz tartozik még az érme- és jelvénygyűjtemény, melyekről nem is gondolná az ember, hogy milyen sok és sokféle akad, és van köztük jó pár szemrevaló darab. A Zenetörténeti Múzeum kicsiknek és nagyoknak is érdekes és izgalmas kiállítótér, a komolyzene rajongóinak pedig kötelező és kihagyhatatlan.
Elérhetőségek
Zenetörténeti Múzeum
