Imádjuk a városi sétákat, rendszeresen részt veszünk a legkülönfélébb sétákon, hiszen így lehet a legjobban megismerni a környezetünket – mind az izgalmas történeteket, mind az építészetet. Ezt az ismerkedést már a gimnáziumban is el lehet kezdeni, erre szuper lehetőség a KÉK – Városi Séták 14+ Budapest programja, ahol a szervezők gimnazistákkal közösen raknak össze sétákat, amelyek segítségével a diákok felfedezhetik és jobban megismerhetik a környéket, ahol iskolába járnak.

Egy város megismerésére az egyik legjobb műfaj egy jó séta. Sőt, ha egy vezetett sétán veszünk részt, akkor egészen új történeteket tudhatunk meg az adott városról, gyakran olyanokat, amelyek a tankönyvekben nem feltétlenül vannak benne. Ráadásul a sétavezetők olyan apró részletekre is felhívják a figyelmünket az egyes épületeken, amelyeket nem feltétlenül veszünk észre egy átlagos hétköznapon. 

A KÉK – Kortárs Építészeti Központ csapata idén megszervezi a gimnazistáknak szóló városi séta programját, ahol megmutatják a diákoknak, hogyan lehet kutatni, összerakni egy ilyen sétát, és hogyan lehet érteni, elemezni vagy épp kritizálni azt a környezetet, ahol élünk. Miközben a diákokkal közösen rakják össze a sétát, beszélgetnek forráselemzésről, prezentálási technikáról, építészetről és környezetkultúráról is – szerintünk ez egy elég szuper program, mert úgy „tanulhatunk meg” különféle készségeket, hogy valójában észre sem vesszük, hogy tanulunk.

A 14+ Budapest programra gimnáziumok osztályai és szakkörei jelentkezhetnek január 28-ig. A részvétel ingyenes, bármely budapesti gimnázium jelentkezhet rá, és mindegyik saját KÉK-es mentort és egyedi, a gimnáziumra szabott programot kap majd. Bővebb információkról és a jelentkezésről a KÉK Városi Séták oldalán olvashattok.

(Borítókép: Polyák Attila - We Love Budapest)

Címkék