Tavaly neveztek el egy parkot Törőcsik Mariról a Feneketlen-tó partján, idén pedig egy köztéri installációt is készítenek a Nemzet Színészének emlékére Újbudán. Mutatjuk, milyen lehet majd az emlékhely.
Még tavaly augusztusban írt ki Újbuda Önkormányzata egy pályázatot Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze emlékhelyének megtervezésére, amelynek helyszíne a Feneketlen-tó melletti Törőcsik Mari park. A pályázatra olyan munkát vártak, amely megmutatja az emlékek és az emlékezés sokféleségét, valamint a különböző rétegek egymásra rakódását. A beérkezett 27 pályázat közül végül Kálna Dávid és Hartvig Dániel koncepciója nyert, amelynek lényege, hogy évgyűrűkön mutatja be Törőcsik Mari életét az arra járóknak.
Az emlékhely alapjául a tervezők a színművész kedvenc virágát, a sárga rózsát, valamint a velemi évei egyik kedvenc helyét vették. Így az újbudai emlékhely középpontjában a 2022-ben ültetett, sárga virágokat hozó fa, valamint az azt körülvevő, amfiteátrumszerű installáció lesz. Az installáció utal Törőcsik Mari éveinek számára, vagyis 87 évgyűrűt láthatunk majd, amelyekbe a szerepeit gravírozzák. A tervezett emlékhely egyfajta adatvizualizációként szolgál majd, valamint kívülről befelé haladva, kronologikus sorrendben mutatja be Törőcsik életét. Az emlékhely várhatóan tavasszal készül el.
![A helyszín](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5424/54249/542495/54249593_819b796b5f66b6848494e1559a48b2cb_wm.jpg)
![Látványterv](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5424/54249/542497/54249707_960a4da6e767b9116cf46ac48afab2f1_wm.jpg)
![Látványterv](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5424/54249/542497/54249723_1bc63b283de37dd0748f2381e19d3c25_wm.jpg)
![Látványterv](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5424/54249/542497/54249727_c4c71b683cc4171b9c3aaad4cab279dd_wm.jpg)
![Makett](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5424/54249/542497/54249733_a60a641acf00f7e9f9470284e0acdf6d_wm.jpg)
![Makett](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5424/54249/542497/54249737_14a82d28ebdb1a8e3738ee9a314ffa88_wm.jpg)